A szankciós politikákra a haszonelvűség és üzleti érdekek oldaláról leselkedő veszélyek közismertek. Ugyanakkor a szankciós kudarcok jelentős része egy másik szereplőhöz, a radikális választói csoportokhoz kötődik. Ezek azok a külpolitikában aktív, az agresszor feltétel nélküli és gyors megbüntetését szorgalmazó tömegek, amelyek gyakran cselekvési kényszert teremtenek a döntéshozóknál. Jelenlétük szükségszerű, ideális esetben az ő szempontjaikat kellene összeegyeztetni a célországnak okozott, gyakran hosszabb távú károkozás maximálásával, a szövetségesek megsegítésével és az el nem kötelezett országok megnyerésével. Túlzott befolyásuk irreális célkitűzéseket, a társadalmi támogatás gyors elapadását, kudarcélményt okoz. A szankciós krónikákban oly gyakori ez utóbbi torzulás, hogy a szakirodalom növekvő része a belpolitikai (látszat)cselekvést tarja a szankciós politikák fő értelmének és sikerkritériumának, azt tartja az elemzés meghatározó kontextusának.