:

„A Microsofttal és a Facebookkal harcolunk, a metaverzumban győzhetjük le őket”

„A Microsofttal és a Facebookkal harcolunk, a metaverzumban győzhetjük le őket”

„A nagymamám sem tudja, hogy Messengeren hív fel, csak tudja, hogy kell használni” – nagyjából ez a példa, hogyan fogjuk használni nemsokára a metaverzumokat. Erős nevek beszélgettek a Sartup Safari első napján a blockchain-kerekasztalnál. Szó volt a bankrendszer ódzkodásáról, a 16-18 órás munkanapokról és arról, miért a pornó jelzi, hogy egy platform felnőtt-e.

Látjuk azt a trendet, hogy sok külföldi itt telepedne le a kedvezményes kriptopiaci adókulcs miatt – mondta Kalocsai Kornél a Startup Safari blockchain-beszélgetésén. A Kripteus társalapítója és a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke szorosan működött együtt a kormánnyal a 15 százalékos adókulcs születésénél. Idén májusban lehet bevallani először legálisan a kriptojövedelmeket, a Forbes gazdaglistája szempontjából is érdekes kérdés, hogy a kriptomilliárdosok mennyire akarnak majd „kilépni a fényre”. A legtöbbjükben ugyanakkor nincs meg a késztetés, hogy hasonló listákon szerepeljen, ahogy Kalocsai mondta: „egy bizonyos szint fölött már nem ez számít.”

Mi a metaverzum?

A Startup Safari blockchain-színpadán erős nevek beszélgettek. Kalocsai mellett ott ült a színpadon Mogyorósi Attila, a legnagyobb magyar bitcoinváltó, a CoinCash vezérigazgatója, illetve a globálisan harmadik legnagyobb metaverzum, a Next Earth két vezetője, Rétfalvi Gábor és David Taylor.

Mi is írtunk a Next Earth-ről, a földalapú metaverzumról, azóta a csapat tervei több szintet is léptek. Egyelőre még a metaverzumot is be kell mutatni a nagyközönségnek: a Next Earth esetében egy óriási Föld-térképről van szó, amely fel van osztva 10X10 méteres négyzetekre, ezeket vásárolhatják meg a felhasználók. Felhasználószámban még elmaradnak a két nagy, a Sandbox és a Decentraland mögött, a tervek azonban sokkal nagyobbak. Egyfajta metaverzum-integrátorrá akarják kinőni magukat: több száz startupot és vállalkozást csatornáznának be a platformba. Egy integrált világot képzelnek el, amiben a vállalkozások be tudják kapcsolni saját szolgáltatásukat, hogy a fogyasztók a Next Earth-ön át érjék el őket.

A platform a legnagyobb blockchain-trendek közül többet is összekapcsol: a DeFi-t (decentralizált pénzügyek), az e-sportot és az NFT-t. Most pedig a venture capital piacra is kilépnének: a Limitless Fund nevű tőkealap 60 millió dolláros összeggel indul, tőkebefektetésekkel nyit olyan startupok és cégek felé amelyek beköltöztetik szolgáltatásukat a metaverzumba. Ezt egyelőre felfogni is nehéz, a felhasználó egy virtuális világban barangolva vesz igénybe szolgáltatásokat. „De az átlagos Marika nénit nem fogja érdekelni, hogy a platformon van, ahogy nagymamám sem tudja, hogy a Facebook Messengert használja, mikor felhív” – mondja David Taylor.

Miért a pornó jelzi, hogy egy platform felnőtt-e

A Next Earth felhasználószámra a harmadik legnagyobb metaverzum a Sandbox és a Decentraland után. Mikor feljött a kérdés, hogy platformháborúan állnak-e velük, Rétfalvi és Taylor csak a fejüket rázzák. „A többi platform a B2C-re koncentrál, mi sokkal inkább a B2B-re. Nézd meg a trendet: a Microsoft 69 milliárd dollárt költött, hogy megérkezzen a metaverzumba. A Facebook átnevezte magát Metára ugyanezért. Most ezek a cégek birtokolják az avatárod, amin keresztül létezel az online térben.

A kérdés, hogy ki fogja birtokolni, a FAANG-cégek, a legnagyobb techóriások vagy te? Mi a Microsofttal és a Facebookkal harcolunk. A metaverzum az, amiben legyőzhetjük a digitális óriásokat.”

Félig humoros, de féig igaz megállapítással a pornót hozták példának arra, érett-e egy platform.„Akkor nő fel egy platform, amikor megjelenik rajta a pornó. A web azzal indult, hogy megjelent a pornó. A web2 azzal, amikor már lájkolni is tudtad a pornót. A metaverzum meg azzal indul el, hogy át tudod élni a pornót” – nevet David Taylor.

Miért kell folyton előre rohanni?

A résztvevők sokat beszélgettek arról, milyen startupot, céget vezetni a kriptovilágban. „Régen, korábbi cégeimnél borzasztónak láttam a hibákat. A kriptovilágban jó, ha beleütközöl egybe, mert találsz rá megoldást a piacon, és azonnal van egy új stratégiai partnerséget. Csak bírd az iszonyú pörgős világot és a napi 16-18 órányi munkát” – magyarázza Rétfalvi. Mogyorósi Attila ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ebben a világban vagy rohansz előre, vagy meghalsz.” Az ágazat sokkal gyorsabb, mint a hagyományos startupvilág, az innovációk szinte mindennapos, csak az elmúlt években több, tízmilliárd dolláros hype tűnt fel.

„A kérdés, hogy ki fogja birtokolni, a FAANG-cégek, a legnagyobb techóriások vagy te?”

Pedig akadálynak nemcsak a piac változékonysága, hanem a szabályozói és üzleti környezet is ott áll a cégek előtt. „Az MNB sokáig nem érette a területet, ódzkodott a szabályozástól” – magyarázta Kalocsai. Most sincs még egységes, uniós szabályozás, és van, aki egyenesen irtózik a területtől. „Ha kitalálsz egy terméket, ami kiváltja az banki szolgáltatást, ne csodálkozz, ha a bankok nem szeretnek” – mondta Rétfalvi Gábor utalva a bankszektor undorára: a beszélgetés résztvevői meredek dolgokat osztanak meg arról, mennyire nem szereti a bankszektor a kriptót, hogy hajtanak el ügyfeleket egyes bankok vagy hogy nem tudnak érdemben tranzaktálni a szektor kriptofelületek közt.

De elkerülni már nem igazán tudják. Az elmúlt két év nagy trendje az volt, hogy nagyon komoly intézményi tőke jelent meg a területen. Mogyorósi Attila egy jó példát is hozott:

„Olyan nevek érkeztek meg a blockchain világába, hogy hozzájuk képest az, hogy a Fidelity 20 millió embernek teszi lehetővé, hogy bitcoinban tartsa a nyugdíj-megtakarítását, már alig számít komoly hírnek.”

Borítókép és képek: Tóth Mea // Startup Safari

The post „A Microsofttal és a Facebookkal harcolunk, a metaverzumban győzhetjük le őket” first appeared on Forbes.hu.

The post „A Microsofttal és a Facebookkal harcolunk, a metaverzumban győzhetjük le őket” appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés