:

Magyar sikercég: Figyelünk, hogy ne a nagy egókat vegyük fel

Magyar sikercég: Figyelünk, hogy ne a nagy egókat vegyük fel

Nemrég kapott közel 100 millió dolláros, 36 milliárd dolláros tőkebefektetést az egyik legforróbb magyar startup, a Seon. Jendruszák Bence, a vállalat egyik alapítója a Startup Safarin beszélt a befektetésről és a jövőről.

„Az utóbbi pár hónapban délelőtt nyugat-európai befektetőkkel tárgyaltunk, délután amerikaiakkal” – így kezdte Jendruszák Bence, a nemrég 94 millió dolláros befektetést kapott Seon társalapítója. Az online csalásmegelőző magyar startup ezzel történelmi sikert ért el: magyar startup eddig nem járt még a közelében sem ekkora befektetésnek ezen a szinten, mint amit a Institutional Venture Partners (IVP)-től kaptak. „A barátnőmnek lenne pár ötlete, hogyan lehetne elkölteni” – nevetett.

Aztán komolyabban folytatta, mire fordítják a forrást: „a termék megvan, tudjuk, hová kell önteni a pénzt, gyors növekedést akarunk.” Még több use case-t szeretnének a csalásmegelőző szoftverhez kapcsolni, azt ígéri: öt éven belül a Seon lesz a világ első számú hasonló programja.

Üzlet Gólya Ágnes 6 perc olvasás
Exkluzív: történelmi jelentőségű befektetést kapott az egyik legforróbb magyar startup
Napi címlap Zsiborás Gergő 6 perc olvasás
Exkluzív: 10 millió euróval szállnak be nagyágyúk a magyar fintech startupba
Üzlet Zsiborás Gergő 6 perc olvasás
Exkluzív: közel 20 milliárd forintos befektetést kap a legforróbb magyar startup, a Bitrise

„Amúgy ez product led growth az egyik angyalbefektetőnk szerint bullshit” – mondja vigyorogva. „Ennek az lenne a lényege, hogy a termék majd eladja önmagát.

Ez az a világ volt, amikor feketén töltöttük le a Wordot és használtuk.”

Ma már Bence szerint az a lényeg, hogy a lehető legkevesebb súrlódással, a leggyorsabban onboardolni lehessen az ügyfelet, hogy a szoftver egyre több részét használja. „És ha nagy nevet, a Revolutot is behúzod, akkor a Transferwise-t már könnyebb lesz.” A skálázódás amúgy folyamatos probléma. „Skálázni kell a terméket, hogy elbírja a több ügyfelet. Emiatt bővíteni kell az informatikai csapatot. Utána a HR-csapatot és így tovább. Ez egy örökös fejfájás.”

A kiválasztott befektető az IVP lett, több sikercég, a Netflix, Twitter, az Uber, a Snapchat is az IVP portfóliójában volt, több mint 130 sikeres IPO-t, tőzsdei bevezetést vezényeltek le. Bencéék szeme előtt is ez lebegett, amikor kiválasztották a partnert. „Az első körös tőkebevonás előtt mi kerestük a befektetőket, utána már ők minket.” 200 különböző befektetési kockázati tőkebefektetőtől kaptunk ajánlatot, a IVP cégkultúrája volt, ami a legjobban megfogta a Seont. A befektetési körben részt vett még a svéd Creandum (Spotify, Bolt), aki az előző kört vezette, és a magyar Portfolion (Starschema, Tresorit, Banzai Cloud), aki a Seon magvető köre óta a céggel tart.

„Öt éven belül a Seon lesz a világ első számú csalásmegelőző szoftvere.”

A tervek közt fontos, hogy felskálázzák az amerikai irodájukat a mostani 6 főről 15-20 főre. Úgy fogalmaz: a tengerentúlon a növekedésben nagyon fontos, hogy személyesen jelen legyen egy sales-es.

Sokszor a leendő amerikai ügyfél első kérdése, hogy „jó, de van itt iroda?”

A cégnél amúgy folyamatos a felvétel, a Startup Safarin is folyamatosan kint voltak a cég munkavállalói, hogy új kollégákat keressenek.

Bence mentalitását jól mutatja, mit válaszolt, amikor a sikeréről kérdezték. „Low ego environment” – hangzott a válasz. „Sem én, sem Kádár Tamás a társalapító nem gondolja, hogy mindenhez értenénk. A kollégák felvételekor is figyelünk erre, hogy ne a nagy egókat vegyük fel.”

Borítókép és képek: Tóth Mea // Startup Safari

The post Magyar sikercég: Figyelünk, hogy ne a nagy egókat vegyük fel first appeared on Forbes.hu.

The post Magyar sikercég: Figyelünk, hogy ne a nagy egókat vegyük fel appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés