:

Búcsúznak játékosai Mino Raiolától

Búcsúznak játékosai Mino Raiolától

Szombaton 54 éves korában elhunyt Mino Raiola futballügynök, számos világsztár, köztük Erling Haaland és Zlatan Ibrahimovic menedzsere. Játékosai és tisztelői búcsúznak tőle.

Olasz források alapján az El País csütörtökön azt írta, meghalt a futballvilág egyik legfontosabb és legbefolyásosabb ügynöke, Mino Raiola. Az olasz üzletember agresszív és könyörtelen stílusáról ismert, felrúgta a piac korábbi szabályait, hatalmas aláírási pénzeket kisajtolva a klubokból védenceinek, és persze saját magának. Halálhírét aztán több forrás cáfolta, egy ír lap az ügynökhöz közelálló forrást idézett, aki szerint Raiola bár rossz állapotban van, nem hunyt el.

Csütörtökön Raiola orvosa azt mondta, hogy a súlyos betegséggel küzdő menedzser „harcolt a túlélésért” egy milánói kórházban. Szombaton délután aztán az 54 éves Raiola családja tudatta a közvéleménnyel a halálhírét.

Mino Raiola megkerülhetetlen volt az elmúlt évtizedekben a futballvilágban. Ahogy korábban írtuk, a hét nyelven beszélő és öntörvényű menedzser Hollandiában, Amszterdamban nőtt fel, ahol édesapja Napoli néven nyitott pizzériát, kiskorától kezdve dolgozott itt. Később jogot is tanult, aztán üzletelni kezdett, sorsát azonban az változtatta meg, hogy elszegődött a holland Intermezzo nevű játékosügynökséghez. Folyamatosak voltak a konfliktusai a holland labdarúgó szövetséggel az átigazolási piac szabályozásai miatt. Sok tehetség került hozzá Hollandiában, akiket később is sikeresen képviselt. Számos nagy üzletben is benne volt, ezek közül kiemelkedik, amikor Paul Pogbát 140 millió dollárért vitte a Manchester Unitedhez.

Búcsúznak tőle játékosai

Halálhírére több egykori és jelenlegi képviseltje a közösségi médiában reagált.

A Borussia Dortmund és a norvég válogatott csatára, Erling Haaland közös Raiolával közös képet tett közzé Instagramon. „A legjobb” – írta mellé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Erling Braut Haaland (@erling.haaland) által megosztott bejegyzés

Marco Verratti, a Paris Saint-Germain és az olasz válogatott Európa-bajnok középpályása is Instagramon búcsúzott.

A már visszavonult egyiptomi válogatott játékos, Mido Twitteren azt írta sokat tanult Raiolától és bárcsak jobban hallgatott volna rá, akit harcolt a játékosaiért, bárkivel is ült le tárgyalni.

Very sad to hear the news of the passing of @MinoRaiola I learned so much from you and I wish I listened to you a bit more!! Always fought for his players no matter who was sitting on the other side of the table!! #rip_mino pic.twitter.com/P4NoQK4mCk

— Mido (@midoahm) April 30, 2022

Moise Kean, a Juventus és az olasz válogatott támadója Instagramon mondott köszönetet Raiolának, hogy „kiemelte az utcáról és az élet olyan sok szabályára tanította meg”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Moise kean (@moise_kean) által megosztott bejegyzés

Henrih Mhitarján, az AS Roma és az örmény válogatott játékosa egyszerre nevezte ügynökének, legjobb barátjának és a családjának búcsúposztjában Mino Raiolát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Henrikh Mkhitaryan (@micki_taryan) által megosztott bejegyzés

The post Búcsúznak játékosai Mino Raiolától first appeared on Forbes.hu.

The post Búcsúznak játékosai Mino Raiolától appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés