:

Elsüllyed a kínai zászlóshajó a viharos tengeren?

Elsüllyed a kínai zászlóshajó a viharos tengeren?

Olyan nagy, megingathatatlan gyártók tűntek vagy jelentéktelenedtek el a telefonos piacon rövid idő alatt, mint az LG, a BlackBerry, a Motorola, a Huawei vagy Nokia. Helyükre pedig új, életképesebbnek tűnő versenyzők nyomultak be és dolgoznak gőzerővel a pozícióik megerősítésén. Közéjük tartozik a gigantikus BBK konszernhez tartozó Realme is, amely a jelek szerint célkeresztbe vette a felső kategóriás felhasználókat is. Realme GT 2 Pro nevű toptelefonjukat hazánkba is elhozták, mi pedig megnéztük, hogy van-e bármi esélye e terméknek a gyilkos versenyben.

Realme?

Korábban mi is foglalkoztunk a világ egyik legnagyobb okostelefon gyártójává nőtt BBK Electronics konszernnel, és azon belül is a Realme márkával. Ez a brand mindössze négy éves múltra tekint vissza, de máris mérhető a piaci részesedése globálisan, és Indiában például már az egyik legerősebb szereplőnek számít.

A cég a jól bevált kínai receptet követi, hiszen olcsó, illetve mobilokkal indított, és onnan nyitott a drágább termékeket tartalmazó magasabb kategóriák irányába, úgy, hogy termékeit papíron igen jó ár/érték aránnyal kínálja.

A vállalat topkészülékei a GT családba tartoznak, amely a közelmúltban egy új taggal bővült. Ez a GT 2 Pro, amely Magyarországra is befutott, ugyanis a vállalat hazánkban is megkezdte a terjeszkedést már. Egy disztribútor ugyanis gyakorlatilag képviseletként működve egyengeti a Realme útját, tehát bőven benne van a pakliban, hogy hamarosan azért többször találkozhatunk majd ezzel a márkával.

A Realme egy néhány éves márka csupán. Kép: Realme

A dolguk mindenesetre nem könnyű, hiszen a verseny óriási, és a potenciális vásárlókkal meg kell ismertetniük a brandet. A tömegek tudják már, hogy mondjuk a Samsungtól, Apple-től vagy Xiaomitól várhatnak jó telefont, a név már önmagában képes lehet eladni a terméket, és a Realme esetében erről azért még szó nincs.

GT 2 Pro – a topmobil

Az említett GT 2 Pro külsőre egy átlagos darabnak tűnik, hiszen nem kihajtogatós, mint a legmenőbb mai darabok, hanem hagyományos kialakítású. Viszont közelebbről megnézve, már feltűnnek rajta érdekes megoldások, amelyek azért sejtetik, hogy itt egy magasabb ligában játszó modellről van szó.

A Realme GT 2 Pro egy igazi toptelefon.

Az ívelt szélű, újrahasznosított műanyag hátlap érdekes mintázatú, tapintása bőr hatású. A Forbeshez egy fehér változat érkezett kölcsönbe, de létezik zöld, kék és fekete verziója is, szóval van miből válogatni. A káva igen vékony, a képernyőbe vágott kamerasziget sem hiányzik, a készülékház pedig a sarkoknál enyhén hajlított, ami kifejezetten jól néz ki.

Vannak rajta apró finomságok.

Ennél is fontosabb, hogy a fogása kényelmes, nem akar kicsúszkálni az ember kezéből, a gombok jó helyen vannak. A Gorilla Glass védőüveggel megtámogatott GT2 Pro nem hal bele, ha megázik, viszont abba igen, ha bedobják a medencébe vagy a tengerbe, ugyanis a vízálló minősítést nem kapta meg, ezt pedig azért joggal várhatná el az ember egy ilyen kaliberű, vezérbikának szánt modelltől. A fejhallgató kimenetet a mai idióta trendeknek megfelelően lespórolták róla, ami totál felesleges kompromisszumok megkötésére készteti a felhasználókat.

Használat közben

A hardverre viszont nem lehet panasz, hiszen bitang erős vasat kapott. A jelenleg elérhető legjobb 8 magos Snapdragon 8 Gen 1 (4 nm) rendszerchip zakatol benne egy csúcs, Adreno 730 grafikus vezérlővel kiegészítve, és mellé 12 GB RAM-ot pakoltak a termékbe. Ez a konfiguráció pedig gyakorlatilag mindenhez elég ma, amire mobilt szoktak használni.

Igen erős hardvert kapott. Kép: Realme

A legdurvább grafikájú játékok is hasítanak kompromisszumok nélkül, épp úgy, mint az ultranagy felbontású médiaállományok. A navigáció során sem akad, a netezés, levelezés, chatelés villámgyors épp úgy, mint a honlapok betöltése. A teljesítmény mérésére szolgáló szintetikus tesztprogramon 971 707 pontot gurított, amivel jelenleg a dobogó alsó fokára fér fel.

Magyarán ez a világ jelenlegi harmadik legerősebb telefonja!

A hűtőrendszer jelenti manapság az egyik legkomolyabb kihívást a mérnökök számára, hiszen az átforrósodó készülékház egyrészt igen zavaró, másrészt a teljesítményre is rossz hatással van. Itt ezt egész jól megoldották, hiszen mikor teljes gázzal dolgozik a hardver, akkor is csak enyhe átmelegedés tapasztalható.

A teszt alapján ez a világ harmadik legerősebb telefonja.

Kifejezetten erős, 5000 mAh-s akkumulátorral látták fel, ami kellemes, 7-11 órás üzemidőt szavatol a tapasztalataim szerint használattól függően. Azaz akár egy hosszabb utazást vagy egy intenzív munkanapot is ki lehet vele húzni töltéskényszer nélkül, ami teljesen rendben van. Mint ahogy az is, hogy a 65 wattos gyorstöltésnek köszönhetően fél óra alatt telik csurig tele energiával a telep a nulláról.

Képminőség

Egy játékgépként, munkaeszközként, szórakoztató- és multimédia központként is funkcionáló okostelefon megítélésénél ma kiemelt szerepet játszik a képminőség. Ezt pedig a jelek szerint tudják a Realme döntéshozói is, hiszen egy bitang jó képernyőt pakoltak a termékbe.

Remek kijelzőt kapott. Kép: Realme

Több, mint 1 milliárd szín megjelenítésére képes végtelen kontrasztarány mellett a 6,7 inches, 1440 x 3216 képpont felbontású panel. A részletesség kiemelkedő, a képi világ borotvaéles, és a legfinomabb átmenetek visszaadása is megoldott.

Az alkalmazott OLED képalkotási technológiából fakadóan a színek belülről ragyognak, markánsak, nyomasztó, zavaró fátyolosságnak nyoma sincs.

A mozgásmegjelenítés során anomáliákba nem futottam bele, és itt kell megemlíteni, hogy a maximális képfrissítési frekvencia 120 Hz, ami azt jelenti, hogy dupla annyi képkocka megjelenítésére képes másodpercenként, mint a hagyományos 60 hz-es telefonok. Ennek köszönhetően a lapozgatás, scrollozás a megszokottnál finomabb, valamint akad már jó néhány játék is, aminél kihasználható ez az extra.

A képi világ remek.

Ennek hálta egyrészt gyorsabban kerülnek a szem elé a képi információk, ami a győzelmet is jelentheti, illetve a mozgás is folyamatosabbnak érződik. A maximális állandó fényerő (805 nit a méréseim szerint) kellően nagy ahhoz, hogy akár napfényben is használható maradjon a termék. A fényerő pillanatokra elérheti az 1407 nitet is, ami pedig a nagy dinamikatartományú anyagoknál létfontosságú, hiszen ennek köszönhetően látványosabb az úgynevezett HDR-effektus, azaz nagyobb lesz a világosabb és a sötét részek közti különbség.

Kamerák

Képalkotás terén nem játszik egy ligában a legjobbakkal a Realme GT 2 Pro. Az 50 megapixeles főkamerával éjjel-nappal igen jó képeket lehet lőni, de ez már az alacsonyabb kategóriában is alapelvárás. Az ultraszéles, 150 fokos látószögű egység viszont sötétben nem az igazi, mert a kevés fényt nem tolerálja jól. Ilyenkor ugyanis sokszor zajos, elmosódott lesz a végeredmény.

Remek fotók lőhetőek vele.

Zoomkamera nincs, tehát a normális minőségű nagyított képekről le kell mondani, van viszont mikroszkóp funkció. Ez elméletileg igen látványos lehetne, gyakorlatilag használhatatlan, mert nem lehet vele értékelhető képeket készíteni. Állandóan elveszti a fókuszt, a kép hullámzik, amitől hamar émelyegni kezd az ember.

Sötétben is jól teljesít.

Az előlapon elhelyezett, kijelzőbe vágott szelfi kamerája 16 megapixeles, és az átlagosnál egy picit jobb képeket lehet lőni, ami sokak számára fontos lehet. Módot ad 8K videók elkészítésére, ami viszont csak inkább a marketingeseknek fontos, mert a 24 FPS (képkocka/másodperc) rögzítési sebesség a gyors mozgásokhoz egyszerűen kevés. 4K esetében már lényegesen jobb a helyzet, hiszen támogatott a 60 FPS mód is. A lassítás funkció sem hiányzik, és a stabilizációs technológiát sem spórolták ki, ami hatékonyan orvosolja a kézremegésből, mozgásból fakadó problémákat.

Mérlegen a valóság

A gyakorlati próba során arra a következtetésre jutottam, hogy a Realme GT 2 Pro telefonnal abszolút jó irányba mozdult a vállalat. A terméknek vannak gyengeségei, mint például, hogy nem vízálló, vagy nincs zoomkamerája, tehát akinek ezek számítanak, az jobb, ha másfelé kezd keresgélni.

Viszont cserébe a teljesítménye és a kijelzője abszolút a szűk elit kategóriába tartozik. A kamerarendszere és az energiagazdálkodása is rendben van, és a dizájnba sem lehet belekötni.

300 000 forintba kerül, ami nyilván nem kevés pénz, de hát mindent összevetve a tudásához képest ez alacsony összeg.

Tehát a Realme zászlóshajója nem, hogy nem süllyedt el a gyilkos piaci versenyben, hanem büszkén szeli a habokat, és minden esélye meg van rá, hogy komoly sikereket szállítson cégének ebben a rém kompetitív szektorban.

The post Elsüllyed a kínai zászlóshajó a viharos tengeren? first appeared on Forbes.hu.

The post Elsüllyed a kínai zászlóshajó a viharos tengeren? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés