:

Minden rekord megdőlt, több, mint 17 ezren futottak a Balaton körül

Minden rekord megdőlt, több, mint 17 ezren futottak a Balaton körül

Véget ért Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvénye! A XVI. NN Ultrabalatonon 17 ezer induló vett részt.  A női és a férfi pályarekord is megdőlt. A férfiaknál Bódis Tamás 16 óra 34 perc 28 másodperc alatt futotta körbe a Balatont, a nőknél pedig Cseke Lilla volt a leggyorsabb, miután 20 óra 15 perc, 15 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.

 Beteg gyerekek gyógykezeléséért futottak

A BioTechUSA és az NN Ultrabalaton Charity hagyományos közös jótékony kampánya keretében idén negyedik alkalommal biztosítottak lehetőséget a résztvevők számára, hogy chipjeik letéti díját visszaváltás helyett jótékony célra ajánlhassák fel. Ezenkívül tetszőlegesen is adományozhattak.

Az összegyűlt összeget a BioTechUSA kiegészítette, és az NN Ultrabalatonnal közösen felajánlotta a versenyzők által megszavazott nemes ügy támogatására. A programnak köszönhetően 9 815 500 forint gyűlt össze jótékonyságra. A kezdeményezés nagykövete Kovács-Nyári Diána színésznő, aki maga is futott és adományozott a versenyen.

Idén a döntőbe jutottakra több, mint 60 000 voks érkezett, mely triplája a tavalyi szavazatoknak. Az idei nyertesek: Együtt Laráért – 22 656 szavazattal, Együtt Tomikáért – SMA1-Galó Tamás Dominik gyógyulásáért alapítvány- 20 119 szavazattal és Együtt Bíborkáért – 7 327 szavazattal. A táplálékkiegészítő gyártó egyedi shakerrel jutalmazta a nagyvonalú felajánlásokat, melyet a tavalyi rendezvényhez hasonlóan 5 millió forinttal egészített ki.

Az NN Ultrabalaton továbbra is környezetbarát volt. A több, mint 50 váltóponton nem használtak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtötték a szemetet. A szemléletnek köszönhetően évről-évre sikerül jelentősen csökkenteni a szemét mennyiségét.

The post Minden rekord megdőlt, több, mint 17 ezren futottak a Balaton körül appeared first on BellaCafe.hu.