:

Kijöttek a Mol friss számai: hogy hatott rájuk a benzinársapka?

Kijöttek a Mol friss számai: hogy hatott rájuk a benzinársapka?

A benzinárstop ellenére erős számokkal jött ki a Mol. Az eredmény elmarad a várttól. Az ellátásbiztonság és a profitabilitás fenntartása lesz a következő időszak nagy feladata.

A Mol-csoport 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint (605 millió dollár) után, ugyanakkor az eredmény 6 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A vállalat értékelése szerint a kutatás-termelés üzletág teljesítménye erősítette leginkább az eredményt.Az elért EBITDA elmaradt a 313,0 milliárd forintos piaci konszenzustól.A csoport nettó eredménye 138,8 milliárd forint (423 millió dollár) volt az első három hónapban, a tavalyi első negyedévi 80,9 milliárd forint (267 millió dollár) után.

Hernádi: Már számos alkalommal bizonyítottuk ellenállóképességünket

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint 2022 ismét új kihívásokat hozott, de a Mol-csoport a gyorsan változó külső helyzet és a gyakran kedvezőtlen körülmények között is megmutatta, hogy képes gyorsan reagálni.

A 833 millió dolláros újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA bizonyítja, hogy jó úton járunk.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy a következő időszakban nem kisebb kihívással néznek szembe, mint hogy megőrizzék az ellátásbiztonságot és fenntartsák a vállalat profitabilitását. Jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak az új környezethez, tovább diverzifikálják portfoliójukat, és biztosítsák a kelet-közép-európai régió energiaellátását – közölte.

Emellett a Mol komoly befektetéseket igénylő transzformációs folyamata már elkezdődött, és teljes mértékben elkötelezettek abban, hogy folytassák ezt az utat, a mostani változékony környezetben is – jelezte.

“A Mol-csoport a múltban már számos krízis során bizonyította ellenállóképességét, és biztos vagyok benne, hogy megtartjuk kulcsfontosságú szerepünket a kiszámítható energiaellátás biztosításában, és továbbra is ügyfeleink és a szélesebb társadalom megbízható partnerei maradunk” – fejtette ki Hernádi Zsolt a közleményben.

Energiaválság, helló!

A kutatás-termelés szegmens első negyedévi EBITDA-ja 163,1 milliárd forintra (504 millió dollárra) nőtt, 104 százalékkal haladta meg az előző év első negyedévi eredményét.

A teljesítmény főként az emelkedő olaj- és gázáraknak köszönhető, a Brent kőolaj ára több mint 40 dollár/hordóval nőtt, a spot piaci gázárak pedig ötszörösére emelkedtek.


A termelés mennyisége csökkent a tavalyi első három hónaphoz képest, a kelet-közép-európai és a pakisztáni mezők természetes csökkenése és az azerbajdzsáni ACG termeléscsökkenése miatt.
A feldolgozás és kereskedelem újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-ja 85 milliárd forint (254 millió dollár) volt, a tavalyi azonos időszak szintjén maradt, mivel a változékony makrokörnyezet pozitív és negatív irányba is befolyásolta az eredményt.

Az értékesítési mennyiség 11 százalékkal nőtt, részben a megugrott magyarországi fogyasztás miatt, amit a február közepén bevezetett nagykereskedelmi árszabályozás piactorzító hatása okozott – jelezte a vállalat.

Folytatódott az üzletág fenntarthatóvá alakítása: elindult egy 100 ezer tonna kapacitású propilénüzem építése, valamint lezárult a Remat, Magyarország piacvezető műanyag újrahasznosító vállalatának megvásárlása. A poliol komplexum építése az első negyedévben elérte a 96 százalékos készültségi szintet.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág EBITDA-ja 44 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest, annak ellenére, hogy

az értékesített mennyiség 20 százalékkal, a tranzakciószám pedig 7 százalékkal nőtt, és a Mol piaci részesedése bővült a kelet-közép-európai régióban.

Az üzemanyagárak szabályozása Magyarországon, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában az EBITDA-t a 2017-es szintre csökkentette, mivel az üzemanyag-árrés csoportszinten csökkent. A nem-üzemanyag árrés 8 százalékkal emelkedett, a Fresh Cornerek száma az első negyedév végére 1081-re nőtt a tavaly első negyedévi 984-ről.
A gáz üzletág EBITDA-ja 15,5 milliárd forint, 48 millió dollár volt, ami hasonló az előző év első negyedévi teljesítményéhez. Az emelkedő gázárak miatt a gázfogyasztási költségek megduplázódtak.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2990 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3170, a legalacsonyabb 2174 forint volt.

(MTI)

The post Kijöttek a Mol friss számai: hogy hatott rájuk a benzinársapka? first appeared on Forbes.hu.

The post Kijöttek a Mol friss számai: hogy hatott rájuk a benzinársapka? appeared first on Forbes.hu.