A pofon mindig olyan egyszerűnek tűnik. És elég nagy „pedagógiai” nyomatékkal bír. Magyarázkodás nélkül zárja rövidre a kényes helyzetet, úgy tesz pontot a végére, mint egy csapóajtó döndülése. Vita nincs, a tanulság egy ideig még ott piroslik az érintett arcán. Amíg az ember csak távolról nevel gyereket, és ebben mi, magyarok szerintem igencsak jók vagyunk, mármint abban, hogy mások gyerekét neveljük tisztes távolságból, mert mindig van kéznél egy-két tuti jó tanács, szóval amíg az ember nem kap egy eleven alanyt maga mellé, addig nagyon is magabiztos. Mivel én is kaptam anno pár sallert rosszaságom csúcspontjain, és ahogy mondani szokás, még itt vagyok, valahogy úgy gondoltam, ahogy az otthoniak többsége: egy-két csattanás még belefér. Hiszen hogyan másként fejezhetném ki, hogy most aztán igencsak rossz fát tett a tűzre?