:

1000 forinttól indul a taxi, mától nőttek az árak

1000 forinttól indul a taxi, mától nőttek az árak

Új taxis tarifákra ébredt Budapest: mától, vagyis hétfőtől érényesek a Budapesti Közgyűlés által korábban már elfogadott taxidíjak. Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nőtt.

A közgyűlés azzal indokolta az alapdíj 43 százalékos, a viteldíj és a percdíj 33-33 százalékos emelését, hogy a legutóbbi díjszabás óta jelentősen nőttek üzemanyagárak, emelkedett a minimálbér, és sokkal nagyobb lett az infláció, emlékeztet hétfői cikkében a Telex.

A versenyhivatal az áprilisi közgyűlési döntéskor jelezte: nem ért egyet a döntéssel, a fix ár jelentős emelése helyett inkább a verseny élénkítését javasolta, erről mi is írtunk.

A Telex megemlíti, hogy a budapestitől eltérő modellt alkalmazott például a szintén ellenzéki vezetésű nagyváros, Szeged: az önkormányzat ott épp a múlt heti közgyűlésén törölte el a hatósági tarifát (a városban a 600 forintos alapdíjat, 400 forintos kilométerdíjat, illetve 100 forint percenkénti időarányos díjat kellett fizetni).

Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Taxitarifák: a GVH nem emelne, más is kivezethetne a szabályozási csapdából
Üzlet Zsiborás Gergő 2 perc olvasás
A Bolt újabb kelet-magyarországi városban jelenik meg
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Vidéki nagyvárosokban is elindul a Főtaxi

The post 1000 forinttól indul a taxi, mától nőttek az árak first appeared on Forbes.hu.

The post 1000 forinttól indul a taxi, mától nőttek az árak appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés