Sem a családok, sem a benne dolgozók érdekeit nem szolgálja, nem biztonságos és elavult, mi az? A szülészeti ellátórendszer jelenlegi formája ellen emel szót évek óta és tett így vasárnapi tüntetésén is a Másállapotot a szülészetben! mozgalom. Ez az alulról jövő, politikai pártokhoz nem kötődő szerveződés igyekszik láthatóvá tenni, milyen károkat képes okozni nemcsak anyák és babáik, de egész családok és a társadalom életében a szülészeti erőszak, egy traumatikus szülés és a rendszerszintű elmaradottság. A problémát Keszler Viktóriával, a mozgalom egyik alapítójával jártuk körbe Nő a hangunk! nevet viselő demonstrációjuk után, mely a 3T, a Tisztelet, Támogatás, Tudományos bizonyíték hármasának követelése köré szerveződött.

Mintha csak néhány éve vált volna legitim, kimondható fogalommá a traumatikus szülés, mintha eddig tabu lett volna. Hogyan vált láthatóvá ez a sajnos gyakori jelenség?

Mindenekelőtt: nagyon jó érzés, hogy a láthatóvá válása terén történt változás. A gyökereihez az mindenképpen hozzátartozik, hogy mi – bár a szülésnek több érintettje van – alapvetően női mozgalomként közelítünk ehhez a kérdéshez.

Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben! alapító tagja

A női testet pedig eleve rengeteg tabu és szégyen övezi, beszélhetünk itt akár a menstruációról, a női mellről, a testnedvekről vagy akár a női egészség kérdéséről.

Másrészt bár a gyerekszülés, az életet adás biológiailag és emberileg is egy nagy csoda, mégis nagyon sokáig egy erős tabu volt, hogy mit él át közben a nő. Nyilván ehhez hozzátartozott az, hogy az ’50-es évektől a technikai és tudományos forradalom hatására túlmedikalizálttá, orvosi eseménnyé vált a szülés, az életmentés vált a legfontosabbá. Ennek túlzásba viteleként vették el a kisbabákat az anyuka mellől, kezdték gépekkel monitorozni őket. Az elmúlt 40-60 évben emiatt rengeteg nő traumatizálódott, még ha nem is beszéltek róla nagyanyáink, anyáink. Ez is egy transzgenerációs trauma.

Viszont még most is az a tapasztalat nagyon sok szülés után, hogy csak az a lényeg, hogy a végén mindenki egészséges. Így nagyon nehéz egy nőnek beszélni a nehézségekről, ha aztán esetleg azt kapja vissza, hogy milyen önző: örüljön neki, hogy egészséges a baba.

Valójában azonban a testi-lelki egészség jóval több annál, minthogy egy kisbaba élve születik: mára már a tudomány is kimondja, hogy az élve születés nem egyenlő az egészséggel. Azt is tudjuk, hogy egy traumatikus élménynek nagyon hosszú távú testi következményei lehetnek a babára és az anyára, a családra és a társadalomra is.

Mit nevezünk szülészeti erőszaknak?

Mi szülészeti erőszaknak tekintünk minden olyan beavatkozást és bánásmódot a fogantatástól a gyermekágy végéig, amikor az érintett nő nem adja valamihez a beleegyezését, akár úgy, hogy nem is tud róla, hogy meg fog vele történni, vagy nem veszik figyelembe azt, hogy ő nemet mondott. Szülészeti erőszak az is, amikor mindez a kisbabával történik. Fontos még hozzátenni, hogy vonatkozik ez bármilyen olyan intézkedésre is, amelyre azt mondják, hogy „használni fog”, mert senki nem dönthet egy másik ember feje fölött annak testéről.

Úgyhogy mindenképpen azt szoktuk mondani, hogy ez hatalmi pozícióból elkövetett jogsértés: sérül a tájékoztatáshoz, az önrendelkezéshez, vagy a kapcsolattartáshoz való jog, ha például bár a jog előírja, hogy magaddal vihetnéd, de nem lehet melletted a kísérő, vagy elválasztanak a babádtól. Szintén szülészeti erőszak, ha a gyerekek jogai sérülnek.

Kiteregették a szennyest Fotó: Papp Szilvia

A szülészeti erőszak a nő elleni erőszak utolsó, kulturálisan is elfogadott formája. Ha például az országosan elfogadott irányelv ellenére, mely szerint nem szabad rutinszerűen burkot repeszteni, valakinél ezt mégis megteszik, és ő később elpanaszolja a barátainak, a családjának, mi történt vele, akkor erre nagy eséllyel kapja meg azt, hogy „biztos a szakember tudja jobban”. Sokszor a társadalomnak nincs tudása arról, mi elfogadható és mi nem.

Magyarországon ráadásul még nagyon sok káros gyakorlatot alkalmaznak, olyanokat, melyekről a nemzetközi szervezetek konkrétan leírták, hogy egyáltalán nem, de legalábbis rutinszerűen biztosan nem szabad alkalmazni. Ha egy nő csak ilyet választhat, már az is erőszak.

Hol áll ma Magyarország ilyen tekintetben a világban?

Ezek azért még világszintű problémák, de a közép-kelet-európai országokat biztosan fokozottabban érinti. Léteznek skandináv modellek, melyek jellemzően élen járnak. Ezekben az országokban pontosan betartható utasítások és tiltások is léteznek, utóbbiból szerintem hazánkban nagyon kevés van. Ilyen az is, hogy egy orvos vagy bármilyen ellátást végző személy kettesben sohasem maradhat a pácienssel, mindig kell lennie ott például egy asszisztensnek, vagy hacsak valaki nem teljesen mozgásképtelen, nem szabad hozzáérni ok nélkül.

A szülészeti ellátás terén az apró dolgok is számítanának: ha kopognának, köszönnének, engedélyt kérnének érintés előtt, elmondanák a páciensnek, pontosan mi történik, a nemet – hacsak nem valóban az illető élete múlik rajta – elfogadnák.

Ehhez nem „kedves embernek” kell lenni, ez egy professzionális kedvesség kell, hogy legyen, egy eseménysorozat, melyet kellő szakmai felkészülés mellett bárki be tud tartani.

Erős üzenetek Fotó: Asztalos Judit

Megoldhatná a kérdést a felülről irányított változás intézményes keretek között, megfelelően előírt szabályokkal, vagy az emberi tényező még mindig probléma maradna?

Az egészségügy önmagában egy nagyon erősen alárendelt közeg, nagyon patriarchális a benne dolgozó szakemberek felé. Gyakori, hogy azokat a szakembereket, akik máshogy csinálnák vagy a képzésbe most belépő fiatalokat hamar traumatizálja, kiégeti a rendszer vagy akár bünteti is. Egy ilyen speciális, tekintélyelvű rendszertől nem nagyon várható el, hogy alulról változzon.

Sokszor kapunk levelet rezidensektől a tapasztalataikról, hogy kényszerítik őket, hogy burkot repesszenek, hogy a kitolási szakaszban igenis nyomják a kismama hasát, hogy gátmetszést végezzenek. Megírják, hogy ők szoronganak és érzik rosszul magukat a kollégájuk miatt és helyett.

Ezek az emberek előbb-utóbb vagy otthagyják és nem dolgoznak az ellátásban, vagy felőrli őket a rendszer.

Mi persze azt szoktuk mondani, hogy az egyén, az ellátórendszer és a társadalom szintjén is kell változás és jó, ha a felelősségét mindenki meri vállalni. De mivel itt erőszakról van szó, annak természete miatt egy máshogy dolgozni vágyó szakembernek sokszor nincs eszköze.

Minőségbiztosításra van szükség és kifejezetten mélyreható és szisztematikus intézkedésekre. Fájdalmas látni, amikor vannak törekvések döntéshozói oldalról a szülési ellátás javítására, de az intézkedések nem átgondoltak és szisztematikusak. Például hogy megengedik, de nem várják el a változást, vagy a képzésekre nem döntéshelyzetben lévő szakembereket küldenek.

Jár a tisztelet Fotó: Asztalos Judit

A Másállapotot a szülészetben mozgalom petíciót indított a 3T érdekében, melyet itt lehet aláírni.

Fontos lenne egy irányelv megszületése, annak számonkérése, a jó gyakorlatok alkalmazása és a rosszak szankcionálása és hogy monitorozzák a nők tapasztalatait.

(Az Ablak a világra projekt keretében Pleván Tímea adatgyűjtést végzett szülő nők tapasztalataiból. Több mint 12 ezer anya válaszai alapján átfogó kép alakul ki a kórházi gyakorlatokról)

Mennyire van lehetőség a visszajelzésre a szülésben érintettek részéről?

Nincs ezzel foglalkozó, működő szakmai felügyelet és visszajelző rendszer. Az országos szülészeti szakfelügyelőnek nincs mozgástere.

Voltak konkrét esetek, amikor panasszal éltünk, felügyelet híján a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordultunk, a szakfelügyelői válaszlevélben igazat adtak a kismamáknak, hogy igen, a koronavírus nem indok arra, hogy ne lehessen bent mellette az édesapa a szülésnél. De a történet itt véget ért, nem történt semmi. Nehéz így előre jutni.

Borzasztó fontosak lennének a visszajelzések.

Vannak jó példák világszerte, ezekre nagy szükség van, hiszen nagyon nehéz megjavítani úgy egy rendszert, ha nincsenek róla adatok.

Ráadásul a nőknek is kellenek az információk, hogy döntéseket hozhassanak.

Mi történik egy ilyen megmozduláson, mint a hétvégi Nő a hangunk! demonstráció?

Már novemberben volt egy ilyen eseményünk és ott megígértük, hogy folytatjuk, amíg ezek a mélyreható változások meg nem történnek. Kiállásunk fő üzenete, hogy amíg nincs az ellátásban tisztelet, támogatás és tudományos bizonyíték, addig nincsenek biztonságban a magyar nők, kisbabák és családok.

Azt tapasztaljuk azonban, hogy az elmúlt hónapokban, a háború hatására és a világ helyzete miatt sokaknak megrendült a világba vetett hite, ezért is jó, hogy létrejött az esemény.

Fotó: Asztalos Judit

A fő performanszunk a „szennyes kiteregetése” volt, a ruhadarabokra írt fájdalmas élményekkel hívtuk fel a figyelmet a problémákra. Mindig vannak itt érintettek, a sajtó figyelmének felkeltése mellett nagyon fontos, hogy ők teret kapnak legmélyebb fájdalmaik kibeszélésére, feldolgozására, megismerkedhetnek a sorstársakkal. Nagyon sokan siratják el az élményeiket.

Rendkívül megérint, ahogy korábban ismeretlen nők és férfiak együtt teszik meg a lépést a gyógyulás felé és kiállnak magukért.

Úton a gyógyulás felé Fotó: Papp Szilvia

Tudatosabbak lettek a nők? Ki mernek állni magukért?

Mindenképpen van ebben változás, reméljük, hogy az egyik erő lehetünk annak irányába, hogy a nők tudják a jogaikat, tudják, mi ártalmas, mibe nem kell beleegyezniük és milyen bánásmód ellen tiltakozzanak. Sok pozitív megerősítést kapunk, hogy a mi hatásunkra, az általunk szerzett információk segítségével jobban fel tudtak lépni saját és gyerekük érdekében. Egyszerűen információt szereztek arról, hogy dönthetnek.

A május 8-i megmozdulás szervezői és fellépői Fotó: Papp Szilvia

A nőkön a várandósság kezdetétől rengeteg az elvárás: legyenek nagyon egészségesek, majd neveljék „jól” a gyerekeket, legyenek gyerekközpontúak, közben legyen énidejük, ne bántsák a Földet, legyenek hulladékmentesek és sohase legyenek túlérzékenyek.

Rengeteget olvasnak, informálódnak, keresik azt az irányelvet vagy egy nemzetközi ajánlást, amely segíthet az irányválasztásban. De mi jogvédőként azt hangoztatjuk, hogy ennek az ellátó felelősségének kellene, hogy legyen, hiszen a cél, hogy bárki bárhol szüljön Magyarországon, ugyanúgy megfelelő ellátást kaphasson: ne érje jogsértés, ne tapasztaljon meg káros gyakorlatokat.

Nem szabad olyan extrém helyzetnek kialakulnia, amely az adott nő magabiztosságán múlik.

The post “Ha kopognának, köszönnének, engedélyt kérnének érintés előtt, már sokat számítana” first appeared on Forbes.hu.

The post “Ha kopognának, köszönnének, engedélyt kérnének érintés előtt, már sokat számítana” appeared first on Forbes.hu.