:

Ilyen még sosem volt: az infláció lekörözi a lakáshitel kamatokat

Immár egy éve az aktuális inflációs mérték alatti kamatszint mellett tudnak lakáshitelt felvenni az ügyfelek a bankoktól – ilyen helyzet még nem fordult elő az újkori banktörténetben a money.hu szakértői szerint.

Azt, hogy a bankok között komoly verseny folyik az ügyfelekért, mindennél jobban mutatja, hogy amikor legutoljára a mostani kamatok mellett hitelezték az ügyfeleket, a pénzromlás mértéke elhanyagolható volt.

Már egy éve

Az áprilisi 9,5 százalékos inflációnak köszönhetően immár egy éve tartósan a pénzromlás szintje alatti kamat mellett tudnak piaci lakáshitelt felvenni az ügyfelek a bankokból.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kimutatása szerint idén márciusban 5,26 százalékos átlagos kamat mellett lehetett piaci lakáshitelt felvenni az ügyfeleknek, amihez 8,5 százalékos infláció társult.

Ennek köszönhetően tovább tart az év eleje óta fennálló trend, hogy az átlagos lakáshitel felvevő az előző évi bázison kimutatott pénzromlás mértékénél több, mint 3 százalékponttal kisebb kamaton kapott piaci lakáshitelt a bankoktól.

A money.hu szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy továbbra is fontos, hogy a hitelfelvételben gondolkodók át tudják tekinteni a piaci ajánlatokat, akár tanácsadók segítségével keressék a számukra legmegfelelőbb konstrukciókat. A bankok hitelajánlatai ugyanis továbbra is jelentős eltérést mutatnak.

The post Ilyen még sosem volt: az infláció lekörözi a lakáshitel kamatokat first appeared on Forbes.hu.

The post Ilyen még sosem volt: az infláció lekörözi a lakáshitel kamatokat appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés