:
Breaking News

Bitang hangzással és pénztárcabarát(abb) árral érkezik az új Sonos soundbar

Bitang hangzással és pénztárcabarát(abb) árral érkezik az új Sonos soundbar

A Sonos termékei között jó ideje nem számítanak újdonságnak a tévék mellé szánt soundbarok, hiszen a gyártó az elmúlt években dobta piacra az abszolút felső kategóriás Arc, és a kisebb, nemrégiben Dolby Atmos támogatással felvértezett Beam modelleket. Mindkét termék kiemelkedő hangminőséget és remek extra funkciókat biztosít a maga kategóriájában, az áruk viszont sok hazai vásárló számára riasztó lehet: a második generációs Beam nagyjából 180 ezer forintért vihető haza, míg a nagytestvérért ennek közel a dupláját, 350 ezer forintot kell kicsengetni.

Sonos Egymás mellett az Arc, a Beam és a vadonatúj, eddigi legkisebb Ray.

Sonos Ray: kompakt méret, remek hangzás

Ez változik némileg a frissen bejelentett Ray, a Sonos eddigi legkompaktabb soundbarjának esetében: a gyártó nemcsak a méretet csökkentette a Beamhez képest, de az árat is egy jóval barátibb szintre lőtte be, hiszen a június 7-én érkező eszköz 105 990 forintért lesz elérhető Magyarországon. Ez ugyan még mindig nem kevés pénz, viszont a New York-i bemutatón szerzett első tapasztalataink alapján az új soundbar olyan bitang jó hangminőséget biztosít, amivel leköröz szinte minden konkurenst ebben az árkategóriában.

Sonos A Sonos Ray szokás szerint fekete és fehér színekben lesz elérhető.

A Ray a visszafogott méretei (559 x 95 x 71 mm) ellenére is képes az egész szobát betöltő, erőteljes hangzást biztosítani, a filmek legizgalmasabb részeit kidomborító mély hangokkal, miközben a közép- és magas frekvenciák, és a dialógusok sem vesznek el az akciódúsabb pillanatok közepette. A bemutatón a Sonos mérnökei Az aszfalt királyai és a Pókember: Nincs hazaút egy-egy mozgalmasabb részletével demonstrálták a Ray képességeit, és az utóbbi esetében egyszerre volt meglepő és lenyűgöző megtapasztalni, mire képes a gyártó újdonsága.

A fiatal főhős és Dr. Strange tükördimenziós összecsapása pillanatok alatt beszippantotta az újságírókat: a párbeszédek kristálytisztán hallatszottak, de a jól pozícionált hangoknak hála a meghajló tér és az égen száguldó metrókocsik hangjai is kiválóan érvényesültek, olyan hangélményt biztosítva, amit hasonló méretű eszköz esetében még sosem tapasztaltunk.

Sonos HDMI nincs, csak a klasszikus optikai bemenet, illetve az Ethernet port a vezetékes netkapcsolathoz.

Mindez négy D-osztályú erősítő, két magassugárzó, két középsugárzó és a Sonos vadonatúj basszusreflex-rendszerének érdeme, amit speciális, a hangot közvetlenül előre irányító kialakítással egészített ki a gyártó. Az egyedi tervezésű hullámvezetőknek hála a kompakt soundbar (más modellekkel ellentétben) akár szűkebb helyekre is nyugodtan elhelyezhető (esetünkben is egy tévészekrény nem túl méretes polcán kapott helyet), hiszen oldalra vagy felfelé irányuló hangsugárzók hiányában egyáltalán nem kell tartani attól, hogy a visszaverődő hangok torzítanák a filmezés vagy zenehallgatás élményét.

A Sonos minden előnyével

A gyártó többi soundbarjával ellentétben ezen az eszközön nincs mikrofon (így okoshangszóróként nem használható), illetve HDMI helyett be kell érnünk a klasszikus optikai csatlakozással, de ezeket leszámítva a Ray rendelkezik a Sonos termékek összes megszokott előnyével.

Fenntartható csomagolás

Manapság minden gyártó igyekszik odafigyelni a fenntarthatóságra, és ez alól nem kivétel a Sonos sem. A Ray az eddigi legfenntarthatóbb formatervezésű csomagolással kerül a piacra: a doboz és a védőpárnák 100 százalékban újrahasznosított papírból készültek.

A kibontást követően gyakorlatilag két perc alatt beüzemelhető, bármilyen távirányítóval kezelhető, a Sonos appon keresztül könnyedén streamelhetjük rá a kedvenc zenéinket, illetve ez a modell is pillanatok alatt összeköthető vezeték nélkül más Sonos eszközökkel, ha bővíteni kívánjuk a hangrendszerünket. Utóbbihoz akár a gyártó IKEA-val közös termékei is használhatók, de térhatást biztosító oldalsugárzóként egy-egy Sonos One is beállítható a Ray mellé.

Apple eszközök mellé adott a finomhangolást segítő TruePlay és a AirPlay 2 támogatás, továbbá mindenki számára elérhető a beszédhangok tisztaságát biztosító Sonos Speech Enhancement, illetve az Éjszakai hang funkció, ami csökkenti a hangos effektek intenzitását. Ennek köszönhetően hiába zajlik a képernyőn a galaxis legnagyobb űrcsatája, még késő este sem kell minden robbanás után a távirányító után nyúlni, mert az eszköz nagyon ügyesen úgy optimalizája a hangot, hogy ne zavarjuk se a saját családtagjainkat, se a szomszédokat.

Bár végső véleményt csak egy alapos tesztet követően mondanánk, de az első benyomásaink rendkívül pozitívak: bár a Ray esetében kötni kell néhány kompromisszumot (HDMI, okosfunkciók és Dolby Atmos hiánya), de az ennek is köszönhető kedvező(bb) áráért cserébe olyan hangzást és olyan egyszerű bővíthetőséget biztosít, amire ennyi pénzért egyetlen konkurens sem képes.

Legyen minden egy kicsit színesebb

Bár a Sonos New York-i eseményének abszolút sztárja a Ray soundbar volt (illetve a Sonos Voice Control szolgáltatás, amiről külön cikkben számolunk be), de a gyártó leleplezte a hordozható Roam hangszóró új verzióit is. Technikai újdonság nincs, de május 11-től a korábbi szürke és fekete verziók után már piros, zöld és kék színben is beszerezhető az eszköz.

Sonos Birkás Péter további cikkei Ezek most a legnépszerűbb mobilmárkák itthonMég idén Xbox konzol válhat a tévéinkbőlEz a Facebook funkció szűnik meg május 31-én

A 24.hu újságírója a Sonos vendégeként vesz részt a New York-i bemutatón.

The post Bitang hangzással és pénztárcabarát(abb) árral érkezik az új Sonos soundbar first appeared on 24.hu.