:

Megremegett az amerikai startup-piac

A szárnyaló startuppiac rég nem látott mélypontra került: a háború, az infláció felpörgése és a kamatlábak emelkedése is megviselte a cégeket – írja a The New York Times.

Az utóbbi évek sikerei után 2022 hiába tűnt ígéretesnek a startupvilágban, a cégek ahelyett, hogy a tőzsdére léptek volna, költségcsökkentésre és alkalmazottak elbocsátására kényszerültek. Ezzel egy időben az emberek is elkezdték eladni a részvényeiket.

Az év első három hónapjában tavalyhoz képest megduplázódott a startuprészvényeiket eladni próbálók száma”

A több millió dollár értékű startupok részvényeinek árfolyama az elmúlt hónapokban 22-44 százalékkal zuhant. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint most tíz éve nem látott tartós visszaesésnek lehetünk szemtanúi. 

2022 januárjától április elejéig az Egyesült Államokban a kockázati finanszírozás az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal, 71 milliárd dollárra csökkent, illetve legalább 55 technológiai vállalat jelentett be elbocsátást vagy bezárást, szemben a tavaly ilyenkor mért 25-tel. Az IPO-k május elejétől 80 százalékkal csökkentek az egy évvel ezelőttihez képest.

Nem ez az első visszaesés

A startuppiac már átvészelt hasonló aggasztó helyzeteket az elmúlt évtized során, de a piac minden alkalommal visszatért és újabb rekordokat döntött. Jó hír, hogy rengeteg pénz fordítható a forrás szűkében lévő cégek felszínen tartására: a PitchBook adatai szerint a kockázatitőke-alapok tavaly rekordösszegű, 131 milliárd dollárt gyűjtöttek össze.

A cikk szerzője szerint, ami a jelenlegi helyzetet megkülönbözteti az említettektől, hogy az alacsony kamatlábak hosszú évekig tartó sorozata mostanra véget ért. Korábban ez biztosított lehetőséget a befektetőknek arra, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak a gyorsan növekvő startupokban. Az ukrajnai háború hónapok óta kiszámíthatatlan makrogazdasági hullámokat okoz, az infláció végét még messze nem látják a szakértők, emellett pedig még a nagy techcégek is gyengélkednek, az Amazon és a Netflix részvényei a koronavírus-járvány előtti szintek alá estek vissza. 

Másképp reagálnak a befektetők 

A bizonytalanság miatt néhány kockázatitőke-befektető szünetelteti az üzletkötéseket, mások a részvénypiac zuhanásával párhuzamosan csökkentették állományuk értékét.  A The New York Times-nak nyilatkozó Sheel Mohnot, a Better Tomorrow Ventures befektetője elmondta, hogy cége a közelmúltban hét startup értékelését csökkentette a befektetett 88-ból, ez pedig a legdrasztikusabb, amire valaha is példa volt valaha egy negyedév alatt. A változás szembetűnő volt a néhány hónappal ezelőtti állapotokhoz képest, amikor a befektetők könyörögtek az alapítóknak, hogy vegyenek fel több pénzt, és költsék el azt a még gyorsabb növekedés érdekében. „Az emberek nem veszik észre, hogy mekkora változás történt” – mondta.

Több ebből Megremegett az amerikai startup-piac 10 milliót költ rá a Cerbona, hogy legyen vegán müzlije

Ostorcsapással ér fel a startuppereknek

A cikkben megkérdezett startuppereket is megviseli a tőzsde ingadozása. A texasi székhelyű, otthonvásárlással foglalkozó Knock az előző évben 14 városról 75-re bővítette tevékenységét. Nem vonultak tőzsdére a tapasztalt bizonytalanságok miatt, végül idén márciusban 70 millió dollárt szereztek a már meglévő befektetőitől, elbocsátották a 250 alkalmazott közel felét, és 150 millió dolláros adósságot vettek fel egy olyan üzlet keretében, amelynek értéke valamivel több mint egymilliárd dollár volt. A Knock alapítója és vezérigazgatója szerint a cég üzleti tevékenysége folyamatosan növekedett az elmúlt egy évben, de a legtöbb befektetőt, akit megkeresett, nem érdekelte. Sean Black szerint a tapasztalata nem egyedi eset, úgy fogalmazott, hogy

mindenki csendben, szégyenkezve megy keresztül ezen és nem hajlandó beszélni róla”.  

„A készpénzégető üzletágak nem kedveznek a befektetői hangulatnak”

A Blend Labs nevű, jelzáloghitelekre specializálódott fintech startup tavaly 3 milliárd dollárt ért, ehhez képest előző hónapban 200 dolgozótól, az állomány körülbelül 10 százalékától váltak meg. Tim Mayopoulos, a cég elnöke a jelzáloghitel-üzletág ciklikus jellegét és az emelkedő kamatlábakkal együtt járó új kölcsönök felvételének meredek visszaesését nevezte meg a leépítések okaként. Elmondta, hogy minden kiadásukat mérlegelve hozták meg a döntést. „A nagy növekedésű, készpénzégető üzletágak a egyértelműen nem kedveznek befektetői hangulatnak” – mondta a startup vezetője. 

The post Megremegett az amerikai startup-piac first appeared on Forbes.hu.

The post Megremegett az amerikai startup-piac appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés