:

Az 560 milliós állami támogatással készült Katinka-filmre alig több mint hatezer jegyet adtak el

Az 560 milliós állami támogatással készült Katinka-filmre alig több mint hatezer jegyet adtak el

Ahogy azt a filmügyi kormánybiztos is kijelentette, nem számosították konkrétan, milyen eredménynek örülnének. A Katinka nyitóhétvégéje így is szemmel láthatóan alulmarad az elmúlt évek állami támogatással készült magyar sikerfilmjeitől.

A május 12. és 15. közötti hazai mozis hétvégén 6228 néző választotta a Katinka című életrajzi dokumentumfilmet – tette közzé a filmet forgalmazó Intercom.

Átlagosnak mondható számú vásznon, 52 moziban tűzték műsorra a Hosszú Katinkáról szóló, a Nemzeti Filmintézet (NFI) 560 millió forintos gyártási támogatásával készült produkciót.Kicsivel több mint 10 millió 592 ezer forintos lejelentett bevételével az átlagos jegyár 1700 forintra jön ki. Ez sem kirívó adat, elvégre nem adták prémium vásznakon (Imaxben, 4DX-ben stb.) a filmet.

Kontextusba helyezve

Noha dokumentumfilmről beszélünk, a téma miatt mégis érdemes lehet közönségfilmek számaival összehasonlítani a nyitóhétvégi eredményt. Márpedig a Katinka elmarad olyan, szintén állami támogatással forgott és a covid óta bemutatott, magyar sikerfilmektől, mint például

a 2020 júliusában debütált Pesti balhé (nyitóhétvége: 16 760 fő; összlátogatottság: 72 442 fő),a 2021. szeptemberi Toxikoma (nyitóhétvége: 15 067 fő; összlátogatottság: 103 793 fő),vagy a tavaly év végén bemutatott Nagykarácsony (nyitóhétvége: 20 118 fő; összlátogatottság: 128 987 fő). (Adatok forrása: Nemzeti Filmintézet, április 13-i frissítés.)

A 24.hu még a Katinkának 2020 elején odaítélt állami támogatás idején számolta össze, hogy az előtte levő kilenc évben sem kapott összesen annyi állami támogatást az ez idő alatt sikerrel pályázó, 21 darab dokumentumfilm, mint az úszóról szóló alkotás.

Nekik összesen 534 millió forint állami támogatás jutott, ebből a fele a Soul Exodus és a Vadlovak – Hortobágyi mese című produkcióknak ment.A Soul Exodus 3 452, a Hortobágyi mese 26 924 fős összlátogatottságot produkált a hazai mozikban.Nem lehetetlen, de akkor is komoly bravúr lenne, ha ez után a nyitóhétvége után a Katinka akár csak megközelítené az utóbbi 27 ezer nézős végeredményét.

Örül-e a Filmintézet?

Hogy az NFI vajon elégedett-e az eredménnyel, arról csak Káel Csaba filmügyi kormánybiztos szavait tudjuk visszaidézni. A Katinka múlt heti sajtótájékoztatóján a Forbes.hu elvárásokról szóló kérdésére azt felelte:

„A nyitóhétvégi box office az amerikaiak sportága, sőt elég nagy bajban lennénk, ha mondjuk visszamennénk tíz évre, hogy mire költöttünk sokat, és ez a box office-ban hol helyezkedne el. Nekünk más egyelőre a szisztémánk.”

Annyi tehát Káelék elvárása, „hogy minél többen nézzék meg a filmet, ami nincs számokban lefektetve”, mivel Hosszú sportolói pályáját a kormánybiztos önmagában példaértékűnek tartja.

Több ebből Szerepel-e Shane Tusup a Hosszú Katinka-filmben?

A hétvége nyertese

A hétvégi top 10-ben a Katinka nézettsége csak a negyedik helyre volt elég. A múlt hétvége legnézettebb filmje a második víkendjét járó képregényfilm, a Marvel Moziverzum-féle Doctor Strange az őrület multiverzumában lett 58 418 nézővel.

Nyitóhétvégéjén csaknem 160 ezren fizettek be rá: második hétvégi kétharmados esése nem valami biztató, a visszaesés talán azzal is magyarázható, hogy a járvány közepéhez képest kezd egyre sokfélébb és zsúfoltabb lenni a moziműsor. De biztos közrejátszott a kellemes nyári időjárás is, ami csábítóbb alternatívának tűnhetett, mint sötét, de klimatizált moziteremben tölteni a hétvégét.

A jó élet Vaszkó Iván 7 perc olvasás
Az új Doctor Strange egy legális könnyűdrog, ami sokak gyomrát meg fogja feküdni
Üzlet Vaszkó Iván 7 perc olvasás
Így nincs sok értelme franchise-t építeni – Dumbledore (hibájának) titkai

A hétvégi top 10

A magyar mozik május 12-15. közötti látogatottsági adatai. Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete.

Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness): 58 418 néző (2. hétvége, összlátogatottság: 247 523)Az elveszett város (The Lost City): 151 64 néző (4. hétvége, összlátogatottság: 167 879)Sonic, a sündisznó 2. (Sonic the Hedgehog 2): 6 518 néző (6. hétvége, összlátogatottság: 194 831)Katinka: 6 228 néző (premier, összlátogatottság: 6 228)A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya (The Unbearable Weight of Massive Talent): 5 912 néző (premier, összlátogatottság: 5 912)Tűzgyújtó (Firestarter): 5 262 néző (premier, összlátogatottság: 5 262)Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore): 5 208 néző (5. hétvége, összlátogatottság: 240 055)A rosszfiúk (The Bad Guys): 2 749 néző (8. hétvége, összlátogattság: 100 122)Downton Abbey: Egy új korszak (Downton Abbey: A New Era): 1922 néző (3. hétvége, összlátogatottság: 18099)Pipiána Hoppsz és a Sötétség Hörcsöge (Chickenhare and the Hamster of Darkness): 1220 néző (2. hétvége, összlátogatottság: 4 774)

The post Az 560 milliós állami támogatással készült Katinka-filmre alig több mint hatezer jegyet adtak el first appeared on Forbes.hu.

The post Az 560 milliós állami támogatással készült Katinka-filmre alig több mint hatezer jegyet adtak el appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés