:

Feltámad a magyar sörforradalom szimbóluma

Hat év szünet után, június közepén, a régi helyszínen, mintegy 50 kisüzemi sörfőzdével és 20 gasztro kiállítóval tér vissza az első magyarországi kézműves sörfesztivál, a Főzdefeszt – közölték a Forbes.hu-val.

Hol? A Városligeti Napozóréten.Mikor? Június 17. és 19. közöttJegyek? Elővételben itt kaphatók, a behopp 2 190 forinttól indul.Bármi egyéb? Iszogatni csak Főzdefeszt-logós pohárból lehet, vagy veszel egy újat, vagy elhozol egy korábbit. Több ebből Hiánypótló kraftsörkert nyílt Budán, őrült kezekben a napsütötte óbudai placc Budai park közepén nyit újra a népszerű pesti sörház

Az első hazai kézműves sörfesztivál 11 éve, 2011 májusában, a Mikszáth téren született meg, ha úgy tetszik, a hazai kraftforradalom hajnalán. Az ezt követő években itthon is beindult a kraftsörös kísérletezgetés, a nagyokon túl megérkeztek a gerillafőzdék is, valamint az eleinte fiatalabb rétegekből egyre szélesebb közönség nőtt ki és kezdett belekóstolni a hazai színtérbe.

Az eseményt 2016-ban rendezték meg utoljára, azóta a piacon nyilvánvalóan megjelentek új főzdék, fajták, márkák. „Úgy éreztük égető szükség van egy új seregszemlére, melyen a közönség ismét együtt láthatja a magyar sörkínálat legjavát” – közli erről a Forbes.hu-val Kósa Kolos, a fesztivál visszatérő főszervezője.

Hozzáteszi:

„A Főzdefeszt hat évig csendben volt, a világ azonban nem állt meg. Ebben a hat évben gyökeresen megváltozott a vendéglátás helyzete, átrendeződött a sörpiac, és a szabályozási környezet. Nagy szükség van rá, hogy a kisüzemi sörpiac régi és új szereplői egymással is találkozzanak, valamint termékeny eszmecserét folytassanak a hazai vendéglátás szereplőivel. Ennek elősegítésére rendezzük meg az első kisüzemi-HoReCa találkozót a fesztivál területén.”

The post Feltámad a magyar sörforradalom szimbóluma first appeared on Forbes.hu.

The post Feltámad a magyar sörforradalom szimbóluma appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés