:

Korábban ismeretlen ufóvideókat mutattak be

Korábban ismeretlen ufóvideókat mutattak be

Ahogy korábban megírtuk, hétfőn hosszú idő után először tartottak Amerikában nyilvános, kongresszusi ufóügyi meghallgatást. Az eseményen új felvételeket is bemutattak, és kiderült, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma az utóbbi időkben mintegy 400 észlelést dokumentált, ezekből pedig 11 majdnem ütközéssel végződött – írja az IFLScience.

A meghallgatáson igazán átütő bizonyítékokat nem ismertettek, a korábbi feltételezések viszont beigazolódtak: a döntéshozók nem a földönkívüliektől, hanem az idegen nemzetek technológiájától tartanak. Bill Nelson, a NASA igazgatója ennek ellenére nem zárja ki, hogy egyes megfigyelések földönkívüliekkel hozhatóak összefüggésbe.

Kapcsolódó A NASA igazgatója nem zárja ki, hogy idegenek állnak az ufóészlelések hátterében Bill Nelson egy interjúban beszélt az azonosítatlan légi jelenségekről.

A kongresszusi meghallgatás nyilvános része nagyjából másfél órán át tartott, ezt követően zárt ajtók mögött folytatódott a beszélgetés. Scott Bray, a haditengerészet hírszerzési igazgatóhelyettese szerint a Pentagon munkacsoportja nagyjából 400, az azonosítatlan légi jelenségekhez (közismert nevükön ufókhoz) köthető beszámolót gyűjtött össze. Bray hozzátette, az utóbbi időkben nőtt az észlelések száma, aminek okát a drónok terjedésében, a szenzorok fejlődésében, illetve a megfigyelések bejelentésével kapcsolatos stigma csökkenésében látja.

11 alkalommal majdnem összeütköztek amerikai katonai eszközök és ufók.

A meghallgatáson Bray két videót is bemutatott, melyeket korábban nem tettek közzé.

Az egyik felvétel a haditengerészet egyik repülőgépében készült, és egy gyorsan elsuhanó, gömbszerű objektum látható rajta. A videó jól szemlélteti, hogy egyes esetekben mennyire gyenge bizonyítékok állnak rendelkezésre. Ezen észlelésre még nem találtak magyarázatot.

Full resolution of metallic UAP/UFO cockpit video shown publicly in today’s congressional hearing. Makes you wonder what lawmakers saw in classified briefing that followed. pic.twitter.com/RfrWkJ5APs

— Gadi Schwartz (@GadiNBC) May 17, 2022

A másik felvételt (amely az eseményen készült videón 27:22-kor kezdődik) egy éjjellátó kamerával rögzítették. Ezen egy villogó, háromszög alakú objektum tűnik fel. Bray szerint éveken át nem tudták, hogy mit figyeltek meg, később viszont kiderült, hogy az ufó egy drón volt.

Bray arról is beszélt, hogy bár az észlelések nagy részének okát utóbb feltárják, bizonyos esetek megmagyarázatlanok maradnak. A meghallgatáson egyéb lényegi információ nem hangzott el, többen pedig utóbb elégedetlenségüknek adtak hangot. Tim Burchett képviselő egyenesen viccnek nevezte az eseményt.

The post Korábban ismeretlen ufóvideókat mutattak be first appeared on 24.hu.