:

Olaszországban is megjelent a magyar plázamilliárdos cége

Olaszországban is megjelent a magyar plázamilliárdos cége

Jellinek Dániel cégcsoportja belépett az olasz ingatlanpiacra is.

Belépett az olaszországi ingatlanpiacra az Indotek Csoport, tudatta a cégcsoport a Forbes szerkesztőségével. A közlemény azt írja, a csoport a dél-szicíliai Le Masserie Shopping Center, illetve egy 13 szupermarketből álló, főként Észak-Olaszországban található portfólió akvizíciójával lépett be az olaszországi ingatlanpiacra. A lezárult két tranzakcióval együtt összesen 14 kelet-közép-európai és dél-európai ország ingatlanpiacán van jelen.

A deal egyik részeként az Indotek egy 13 közepes méretű, önálló szupermarketből álló portfóliót vásárolt meg a Reale Immobili S.p.A.-tól. A 40 ezer négyzetméteres ingatlanportfólió részét képező szupermarketek elsősorban Észak-Olaszország sűrűn lakott városaiban találhatóak, az ingatlanportfólió főbérlője a Carrefour nemzetközi áruházlánc. A portfólió része még két üresen álló ingatlaneszköz is, amelyet az Indotek a felújítási után hasznosítana a jövőben.

A társaság emellett egy 18 ezer négyzetméteres, 60 kiskereskedelmi egységből álló bevásárlóközpontot, a dél-Szicíliában található Le Maserrie Shopping Centert is megvásárolta egy magánvállalkozói csoporttól. A korábban a Stoneweg amerikai ingatlanbefektető vállalat által működtetett bevásárlóközpont közel 100 százalékos kihasználtsággal üzemel, főbérlői közé tartozik többek között a Zara, a Coop és az Unieuro. A bevásárlóközpont teljesítménye 2021-ben, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítését, illetve feloldását követően megközelítette a 2019-es rekordévnek számító szintet.

Üzlet Bánáti Anna 4 perc olvasás
Állami hátszéllel, de világszerte hasít a magyar energiaital-óriás, 100 milliárdos forgalmat ért el
Üzlet Bánáti Anna 2 perc olvasás
Stratégiai nyugalom: a hadiiparba is belép a 4ig
Üzlet Gólya Ágnes 3 perc olvasás
Plusz 32 milliárd csirkéből – kiemelkedő éve volt a magyar családi baromfibirodalomnak

Az üzlet kapcsán Hornok Krisztián, a csoport tranzakciós igazgatója azt mondta, a kiskereskedelmi ingatlanok fontos részét képezik az Indotek ingatlanportfóliójának, hiszen már évek óta üzemeltetnek plázákat és retail parkokat Magyarországon, Romániában és Spanyolországban. A csoport Magyarországon 30 plázát tulajdonol.

A magyar–amerikai Indotek Csoport Magyarország egyik vezető befektetéskezelő cégcsoportja, jelenleg piacvezető az A, B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán. Vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Jellinek Dániel, akinek vagyonát 189,2 milliárd forintra becsültük legutóbbi milliárdoslistánkon – ezzel a 10. helyet foglalta el a tavalyi listán.

Múlt hónapban Jellinek ennél jóval pikánsabb üzletet zárt, miután az orosz Sberbank eladta a horvát Fortenova vállalatban lévő 43 százalékos részesedését az Indotek Csoportnak. Mint az üzlet kapcsán írtuk, az Indotek egyre aktívabb a nemzetközi színtéren, de a felvásárlással most újabb szintlépés előtt állhatnak, hiszen a kiskereskedelembe olyan oldalról lépnek be, amihez a legjobban értenek, az ingatlan és a logisztika oldaláról. A plázamilliárdos neve sokat forgott az Auchan kapcsán is, minden jel szerint ugyanis az Indotek lesz a magyar Auchan 47 százalékos tulajdonosa. A felek már megegyeztek, a versenyhivatal jóváhagyása több mint valószínű, főleg miután Jellinek eladta a kiskereskedelmi ingatlanokban érdekelt, azóta a szépségiparban és a Kopaszi Gát Kft.-ben is érdekeltté vált Diófa Alapkezelőt Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak.

The post Olaszországban is megjelent a magyar plázamilliárdos cége first appeared on Forbes.hu.

The post Olaszországban is megjelent a magyar plázamilliárdos cége appeared first on Forbes.hu.