:

IMF: az élelmiszerárak csak fel, fel, fel és felmennek

Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója szerint a sérülékeny gazdaságoknak visszaesést okozhat az ukrajnai háború.

A davosi Világgazdasági Fórumon beszélt az IMF bolgár vezetője, Krisztalina Georgieva. Szerinte globális recesszióra nem kell számítani az ukrajnai háború miatt, még annak ellenére sem, hogy nemrégiben a szervezet 143 tagországának növekedési kilátásait minősítette le. Az IMF-vezér szerint a sérülékenyebb országoknak azonban reális veszély a recesszió.

Hozzátette, hogy év eleje óta Oroszország Ukrajna ellen kezdett háborúja miatt „sötétebbek a kilátások”, és hogy a konfliktus éppen szorult világgazdasági helyzetben, inflálódó dollár és lassuló kínai gazdaság mellett kezdődött. Ezért szerinte „2022 kemény év lesz.”

Veszélyes az élelmiszerárak emelkedése

Georgieva az élelmiszerárak globális emelkedésére is felhívta a figyelmet, és semmi biztatót nem jósolt. Az olajár az utóbbi időben ugyan csökkent, de azt mondja, az élelmiszerárak „továbbra is csak fel, fel, fel és felfelé mennek”.

„Használhatunk kevesebb benzint, ha a növekedés lelassul, de ennünk mindennap kell. A megfizethető áron elérhető élelmiszer miatti aggodalom a csúcson van” – mondta.

Borítókép: Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója és Francois Villeroy De Galhau, a francia jegybank elnöke az 51. Világgazdasági Fórumon Davosban

The post IMF: az élelmiszerárak csak fel, fel, fel és felmennek first appeared on Forbes.hu.

The post IMF: az élelmiszerárak csak fel, fel, fel és felmennek appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés