:

Egy ember döntött az eltitkolt százmilliós turisztikai támogatásokról

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

Több mint két évbe került, de végül kiderült, hogy Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egyszemélyben döntött egyedinek nevezett, titokban kiosztott kormányzati turisztikai támogatásokról – ezt a 24.hu tudta meg, miután több mint két év jogerősen megnyert per után az MTÜ-nek közölnie kellett a támogatási döntésekről szóló részleteket.

Guller 2020-ban a Világgazdaságnak még azt mondta,

ezekben az esetekben is ugyanolyan pályázati dokumentációt várunk, mint egy-egy pályázati kiírásnál, a beérkező igényekről pedig egy szakmai grémium dönt.

Mindezt azután, hogy a 24.hu arról írt, fű alatt osztogat adófizetői százmilliókat az MTÜ. A lap közérdekű adatigénylésben is érdeklődött 2020-ban a támogatásokról, akkor az MTÜ azt válaszolta, hogy „a pályázati rendszeren kívül benyújtott kérelmek elbírálása során a beérkezett dokumentációt az MTÜ szakterületeinek munkatársai véleményezik jogi és költségvetési és turizmusszakmai szempontok alapján, ez a szakmai grémium készíti elő a döntési javaslatot. A folyamat lezárásaként a végső döntést a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az MTÜ vezérigazgatója hozza meg.”

Kormányközeli arcok a kedvezményezettek között

Ezt követte egy per, amelyben a bíróság a 24.hu-nak adott igazat. Ebből kiderült, nincs szó szakmai grémiumról, a döntéselőkészítéseket az MTÜ munkatársai végzik. A turisztikai, jogi és pénzügyi értékeléseket a szakterületek vezetői összegzik, majd a végső döntést Guller hozza meg.

Az MTÜ korábban állította, az egyedi támogatásokról szakmai szempontok alapján döntenek. A kedvezményezettek között azonban több kormányközeli személy is feltűnt: mások mellett Fellegi Tamás korábbi miniszter; Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila; Tasnádi László volt rendészeti államtitkár és III/II-es tiszt, valamint Laposa Bence és Rókusfalvy Pál érdekeltségei is pénzhez jutottak.

A Válasz Online számítása alapján az MTÜ 2018 és 2020 között nagyjából 300 milliárd forint támogatás szétosztásáról döntött. Guller állítja, az általa 2030-ig kezelt forrásoknak kevesebb mint két százalékát teszik ki az egyedi támogatások.

The post Egy ember döntött az eltitkolt százmilliós turisztikai támogatásokról appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés