:
Breaking News

A forint a lélektani határ alatt, a piac feszülten vár

A forint a lélektani határ alatt, a piac feszülten vár

Tegnap este még visszafordult a forint, de ha ma a kormány erőset mondd, könnyen itt lehet a 400-as euró.

A háborús veszélyhelyzet kihirdetésének után egyből úgy döntött a kormány, hogy rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre. A két alapba a

bankokat,biztosítókat,nagy kereskedelmi láncokat,energiaipari és kereskedő cégeket,telekom cégeket éslégitársaságokat,

kötelezik, hogy befizessék extra profitjuk nagy részt. Az, hogy mit jelent az extra profit, a mai Kormányinfón közlik.

A forint azonnal gyengülni kezdett a hírre. A befektetőknek nem tetszik a bizonytalanság, ők sem tudják, mely vállalatok nyeresége fog zuhanni az intézkedések miatt. A forint tegnap majdnem az euróval szembeni 395-ös szintig mászott, reggelre kicsit korrigált, de most is a 392-es jegyzés fölött van.

A forint-euró keresztárfolyam ma reggel 6:45-kor

Ugyan Orbán Viktor a tőzsdezárás után jelentette be az intézkedéseket, a piac készült a különadókra, a 2010 utáni válságkezelésben is ez volt az egyik fő fegyver.

A Mol bő 4,az OTP 4,7, a Magyar Telekom 3,3

százalékkal gyengült, mindhárom cég érintett lesz a profitelvonásban. A hazai parketten feszülten várhatja a mai Kormányinfót

az FHB és az MKB mint bankok, a CIG Pannónia biztosító, az energetikai vállalatok, mint az Alteo vagy a PannErgy, a legnagyobb hazai telekomcég, a 4iG, és a Wizz Air is.

Szóval feszült órák jönnek, míg kiderül, milyen formában és mekkora lesz a különadó mértéke. Könnyen lehet, hogy egy erős intézkedésre a forint is áttöri az euróval szembeni 400-as, lélektani szintet.

The post A forint a lélektani határ alatt, a piac feszülten vár appeared first on Forbes.hu.