:

Rég várt funkció érkezhet az idei iPhone modellekre

Rég várt funkció érkezhet az idei iPhone modellekre

Ugyan már tavaly is voltak olyan pletykák, miszerint egyes iPhone 13 modellek esetében az Apple elérhetővé teszi az Always on Display funkciót (mikor a telefon lezárt képernyőjén is megjelennek különböző alapvető információk), erre ugyanakkor hardveres korlátok miatt mégsem került sor. Mark Gurman, a Bloomberg elemzője viszont tudni véli, hogy idén ősszel már aktiválható lesz ez a lehetőség az iOS 16-ban, legalábbis az iPhone 14 Pro és Pro Max készülékeken.

Amennyiben hinni lehet az iparági értesüléseknek, az Apple olyan új LTPO panelekkel szereli fel az említett iPhone modelleket, amik már tudják változtatni az 1 és 120 Hz közötti frissítési sebességet, így eltűnik az a hardveres korlát, ami az iPhone 13 mobilok esetében még gátja volt az Androidon már hosszú évek óta elérhető lehetőség bevetésének. Gurman információi szerint az Apple megoldása is nagyjából úgy fog működni, mint a konkurens Samsungé, tehát nemcsak alapvető információk lesznek megjeleníthetők a lezárt kijelzőn, de akár widgetek is.

Birkás Péter további cikkei A vártnál kevesebb Samsung mobil készülhet idénKicsit drágább lett, de többet is tud a Xiaomi Mi Band 7Ingyen van az összes Bioshock-játék

The post Rég várt funkció érkezhet az idei iPhone modellekre first appeared on 24.hu.