:

Csehországból az élvonalba -Magyarországon is fiókot nyitott a Daktela

Csehországból az élvonalba -Magyarországon is fiókot nyitott a Daktela

A Daktela egy kis cseh digitális családi vállalkozásból nőtte ki magát európai szinten piacvezető céggé. A tavalyi évben 10 millió eurós árbevételt realizáltak, ami már most közel 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és ez még csak a kezdet!

Richard Baar és David Hájek cége, a Daktela az egyik legnagyobb közép-európai szolgáltató, amely vállalatok számára kínál központi kommunikációs szolgáltatásokat. 2021-ben rekordot döntöttek, árbevételük elérte a 10 millió eurót, ami 33 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. 

Jelenleg Csehország és Szlovákia mellett már az Egyesült Királyságban, Magyarországon, Romániában, Szlovéniában, valamint Lengyelországban is üzemeltetnek irodákat. A Daktela ma már Csehország egyik legnagyobb SaaS (Software as a Service) vállalata. Baar és Hájek szerint a „kis családi” vállalkozás sikeresen fejlődik, lassan 200 fős csapatukkal ma már multinacionális vállalatnak számítanak. 

 Az eredetileg digitális központokat értékesítő és telepítő cégnek indult, majd később ügyfélkapcsolati kommunikációs központok építésére koncentráló cég jelenleg több mint 900 ügyféllel rendelkezik, köztük olyan cégekkel, mint a Rohlík (kifli.hu), a Mall, a Notino vagy a Solitea.  Ugyanakkor a magyarországi ügyfélkör is szépen bővül, dolgoznak a Budmilnak, a Femcare.hu-nak és az Árukeresőnek is. 

 „2021-ben az előző évhez képest több mint 30 százalékkal nőtt a hívások száma, 18 százalékkal a chat-kommunikáció és 35 százalékkal a Daktela felhasználók száma” – hangsúlyozta Richard Baar, a cég igazgatója.

 A Sandberg Capital szlovák magántőkealap tavaly fektetett be a Daktelába 150 millió euró értékben azzal a céllal, hogy hosszú távon támogassa a cég expanziós törekvéseit Közép-Európában és támogassa a nyugat-európai jelenlét megszilárdítását. A befektető belépésével felgyorsult a Daktela külföldi terjeszkedése, a cseh, a lengyel, a brit, a dubaji és a Fülöp-szigeteki fiók egy magyar fiókkal is bővült. 

 „2022-ben folytatjuk külföldi terjeszkedésünket szlovéniai és romániai fiókok megnyitásával, mindkét országban a telekommunikációs szolgáltatások teljes portfólióját kínáljuk a helyi cégeknek és ügyfeleknek. Ugyanakkor több olyan akvizíciós lehetőséggel is foglalkozunk, amelyek tovább bővíthetik termékportfóliónkat, és így a központi kommunikációs piac még szélesebb területét fedik majd le” – teszi hozzá Baar. (x)
További információ: https://bit.ly/daktela

The post Csehországból az élvonalba -Magyarországon is fiókot nyitott a Daktela appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés