:

A Tesla külsős ügynökségnek fizetett, hogy lehallgassa alkalmazottait 

A Tesla külsős ügynökségnek fizetett, hogy lehallgassa alkalmazottait 

Egy PR-ügynökségnek fizetett a Tesla, hogy megfigyelje alkalmazottai egy Facebook-csoportját és általános közösségi médiás tevékenységét. A cég figyelme főként azokra a kollégákra irányult, akikről tudták, hogy szakszervezeti törekvéseik vannak. 

A 2017 és 2018 közötti esetet a CNBC tárta fel. Ezekben az években erőteljes szakszervezeti törekvések voltak a cégen belül, főleg a fremonti gyárban, ezeket Elon Musk és a menedzsment finoman szólva nem támogatta.

Tudhattak a megfigyelésről

A lap a megbízott ügynökség, az MWW könyvelésében talált részleteket arról, hogy a Teslát kifejezetten az igazságtalan munkakörülmények és egy zaklatási ügyről zajló beszélgetések érdekelték. Három, a lehallgatás idején a fremonti gyárban dolgozó munkatárs szerint többen tudhattak a megfigyelésről, mert kollégáik tanácsolták nekik, hogy ne jelöljék be a főnökeiket a különböző platformokon, és csak olyan alkalmazotti csoportba lépjenek be, aminek minden tagját ismerik. Két mostani alkalmazott arra gyanakszik, hogy cég még most is megfigyeli őket.

Napi címlap Galavits Patrik 9 perc olvasás
Musk szólásszabadsága: a rasszizmus belefér, de az üzletnek ne ártson
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
A Tesla több mint ötvenezer önvezető autót hív vissza
Üzlet Tauber Ákos 12 perc olvasás
Elektromos autók: elveheti Kína a Tesla vezető szerepét

Az irányelvek mást mondanak

A cég kommunikációs irányelveiben az áll, hogy a vezetőség nem követheti az alkalmazottak online tevékenységét, hacsak nincs kifejezett üzleti indoka erre. Igaz, az is az irányelvekben van, hogy az alkalmazottak nem beszélhetnek online a cég belső ügyeiről, mert „nagyobb esélyük van a megoldásra, ha hivatalos céges csatornákon kezelik a panaszokat.”

The post A Tesla külsős ügynökségnek fizetett, hogy lehallgassa alkalmazottait  appeared first on Forbes.hu.