:

Ha a NASA-n múlik, a Holdon sem fogunk eltévedni

Ha a NASA-n múlik, a Holdon sem fogunk eltévedni

Több mint ötven év telt már el a legutóbbi Holdra szállás óta, a NASA viszont azóta sem tudott komoly előrelépést felmutatni navigáció tekintetében, ami máig az egyik legnagyobb ismeretlen tényező az űrrepülés terén. A közelgő Artemis projekttel azonban felértékelődött a probléma megoldásának fontossága, ezért az űrkutatási szervezet bejelentette, hogy

egy új holdi navigációs rendszert kíván tesztelni, amely a földi globális navigációs műholdrendszer (GNSS) jeleit használná a Hold közelében.

A Gizmodo szerint az úttörő kísérleti egységet legkorábban 2024-ben szállítanák a Holdra, a Firefly Aerospace Blue Ghost leszállóegységgel. A LuGRE (Lunar GNSS Receiver Experiment) névre hallgató, az Olasz Űrügynökséggel együttműködésben fejlesztett egység a Holdra való utazás során, valamint a Hold felszínén kísérli majd meg először a helymeghatározást.

Miután leszállt a Holdra, 12 vagy akár még több napig kizárólag adatgyűjtést végez majd, később pedig különböző magasságokban navigációs kísérleteket folytat le. Az összegyűjtött adatokat ezután lesugározzák a Földre, és felhasználják a Holdon működő GNSS-rendszerek kifejlesztéséhez a jövőbeli küldetésekhez. A LuGRE a Holdra tartó útja során a GPS és az európai GNSS-konstelláció, a Galileo jeleit is veszi majd.

„A GNSS határait feszegetjük azzal, hogy a földi, légi és tengeri felhasználásra épített rendszerek hatókörét kiterjesztjük a gyorsan növekvő űrszektorra is”

– mondta J.J. Miller, a NASA űrkommunikációs és navigációs programjának (SCaN) politikai és stratégiai kommunikációs igazgatóhelyettese.

A földi globális navigációs műholdrendszer terhelhetőségét nem most először teszteli a NASA. Az elmúlt években a rendszer hatókörét kiterjesztették a 2896 és 35 405 kilométer magasság közötti küldetésekre, 2016-ban a Magnetospheric Multiscale Mission nevű küldetés során pedig rekordmagasságban, a Föld felett 70 ezer kilométeres magasságban használták.

Lányi Örs további cikkei A Fordnak elege lett a márkakereskedésekbőlMég könnyebb lesz telefonálni a MessengerenIngyen van a Wolfenstein: The New Order

The post Ha a NASA-n múlik, a Holdon sem fogunk eltévedni first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés