Egy kínai fiú és egy orosz lány megérkezik Magyarországra, a tévében egymásba szeretnek, majd a munka nélkül maradt kínai szülők támogatására Budapest belvárosában kis éttermet nyitnak, melyet együtt tesznek sikeressé. Mintha csak egy sitcom vagy kellemes családi komédia szinopszisát olvasnánk, pedig ez a Nagymező utca egyik legújabb sikere, a Zhu & Co. (ejtsd: „dzsú end ko”, jelentése „kismalac és társai”) története. A hírbemondó-fodrász Ji szülei 170 ezer kínai batyut (csiaoce) készítettek el az elmúlt egy évben, miközben fiuk és párja, az újságíró Maria – vagy ahogy ő szólítja, Mása – mindent a szorgos kezek alá igazít és viszi a mama és a papa főztjének hírét.

Néhány héttel korábbra terveztem az interjút Yicheng Jivel és Maria Lopattóval. Őszintén elszomorodtam, amikor kiderült: az ő, majd az én elfoglaltságaim miatt csúszik a találkozónk. Szerencsére a Forbes szerkesztősége alig öt perc sétára található a Nagymező utcai Zhu & Co.-tól, így bánatomat már aznap ebédidőben néhány rákkal töltött batyuba fojthattam. Akkor már nem először és nem is utoljára. És nem azért, mert olyan sokszor lennék bánatos.

Ji és Maria hat éve találkoztak először a közmédia híradójában, ahol a mai napig Ji a kínai, Maria az orosz nyelvű híreket olvassa fel esténként élőben. A bejelentkezésekre várva hamar rájöttek, hogy mindkettőjük életében fontos szerepe van az ételeknek, a gasztronómiának, az evésnek. „Az első randinkra egy vödörnyi tenger gyümölcseivel érkezett és megfőzte a konyhámban” – meséli nevetve Maria az első időkről. Kapcsolatuk elején rengeteget ettek és utaztak együtt az országon belül, az orosz lány ugyanis gasztronómiában jártas barátaival és ismerőseivel gasztro túrákat is szervez.

Maria Lopatto és Yicheng Ji a Zhu & Co.-ban. Fotó: Sebestyén László

A közös szenvedély megvolt, ezen elindulva már néhány éve gondolkoztak azon, hogy létrehoznának valamilyen közös helyet. Először teázót szerettek volna nyitni, de amikor Ji szülei munka nélkül maradtak, megszületett az ötlet: mivel Ji anyukája nagyon jól főz, erre alapozzák az új bizniszt.

„Mi nem vagyunk vendéglátósok, a szakácsunk nem séf, hanem egy háziasszony, aki hagyományos, családi receptek alapján főz. Tulajdonképpen most, nagyjából egy év után kezdjük felfogni, mit is jelent maga a vendéglátás, sokat tanultunk az elmúlt időszakból” – mondja Ji.

Újra megszoktuk egymást

A ma fodrászként és a batyuzó vezetése mellett hírbemondóként is dolgozó – és szinte hibátlan magyarsággal beszélő – Ji nem Magyarországon született. Története az európai családi kultúrához szokott fülnek szokatlan, de a kínai szokások szerint mindennapos.

Édesapja 1992-ben, édesanyja néhány évvel később érkezett a rendszerváltás utáni Magyarországra a jobb munkalehetőségek reményében. Kisfiukat a nagymamára hagyták Vencsouban, Ji vele élt nagyjából 12 éves koráig, akkor követte csak szüleit egy teljesen új és minden téren szokatlan életbe. Azt akarták, hogy előbb tanulja meg a kínai nyelvet beszélni és írni is, tegye magáévá a kultúrát és a kínai identitást. A család csak másfél-két évente találkozott nagyjából egy hónapra, amikor a szülők meglátogatták Jit Kínában.

„Nyilván furcsa volt az első időszak Magyarországon, nekem is megvoltak a magam rutinjai, ők is hozzászoktak egy nélkülem töltött élethez, ezért voltak konfliktusaink, de hamar rendeződött, ahogy újra megszoktuk egymást” – mondja Ji.

Fotó: Sebestyén László

Budapesten olyan iskolába íratták, ahol kifejezetten kevés kínai gyerek tanult, így a mélyvízbe dobva gyorsan meg kellett tanulnia a magyar nyelvet. A mai napig ő szülei tolmácsa, akik csak kínaiul beszélnek.

Magyar barátok

Maria már fiatal felnőttként érkezett Budapestre nagyjából tíz éve. Édesanyja és nagyszülei is ápoltak magyar barátságokat még a szovjet időkből, a Moszkvai Állami Egyetemen újságírást tanuló lánynak is sok magyar barátja lett, hatásukra kezdett el már Oroszországban magyarul tanulni. Bár, mint mondja, az a heti egy tanóra szinte semmire nem volt elég. Az egyetem után, 21 évesen döntött úgy, hogy szeretné kipróbálni az életet Európában, barátai és érdeklődése így egyértelműen Budapestre vezették. Újságíróként kezdett dolgozni, írt és forgatott az orosz média számára, majd az ételek és a gasztronómia iránti szenvedélyét is megélve oroszok számára vezetett túrákat egyéni szervezésben vagy utazási irodákkal együttműködve, elmerült és kapcsolatokat épített a magyar gasztro világban.

Fotó: Sebestyén László

„A bevándorlóknak mindig többet kell letenniük az asztalra egy adott országban, mint az ott született embereknek – tapasztalta meg Maria. – Nekünk kell megmutatni, hogy van hol élnünk, van mit dolgoznunk, ezt rendszeresen ellenőrzik. Ezért van Jinek is három munkahelye, nekem is rengeteg projektem és feladatom. Mindig éppen dolgozunk valamin. Nem szeretünk unatkozni.”

A munka jelenti a reményt

Ji szülei korábban tofugyártással foglalkoztak, ám azt a piac változásai miatt abbahagyták. Már a covid előtt nagyjából másfél évig nem dolgoztak, ami Ji szerint megviselte őket.

„Láttuk, hogy elszigetelődtek a magyar társadalomtól, mert a nyelvet csak minimálisan értik és minimálisan tudják kifejezni magukat, ezért otthon ültek és csak nézték a sorozatokat. Ez az ő korukban iszonyatosan leépítheti őket. Számukra a munka jelenti az életet, a reményt, ha nem csinálnak napközben semmit, tehetetlennek érzik magukat” – emlékszik vissza korábbi aggodalmaikra Ji.

Ekkor kezdtek el gondolkozni azon, hogy hogyan teremtsenek számukra munkát: végül összekapcsolták az üzlet és a szülők támogatásának gondolatát.

Átgondolták, mi az, amit Ji édesanyja nagyon jól főz, így született meg a batyu, vagyis a csiaoce ötlete. Ez tulajdonképpen egy különböző töltelékeket magába záró tészta, mely más-más néven, más-más változatokban rengeteg nép fontos ételei között megjelenik.

„Összegyűjtöttük a recepteket: először anyu kedvenceit, aztán felhívtuk a nagyit Kínában, elkértük az övéit és a rokonok receptjeit. Mindent lefőztünk, kipróbáltunk. Ízlettek a barátoknak, a Zhao Zhou teaházban tartott rendezvények közönségének”.

Több ebből Saját teával áll elő a koronanyertes magyar teázó – a Zhao Zhou grúz teaföldeken vág bele a termesztésbe

Elkezdtek helyszínt keresni, egyre kézzelfoghatóbbá vált az ötlet megvalósulása. Mindez még a koronavírus megérkezése előtt. Mire megtalálták a helyszínt, megérkezett a covid Magyarországra. Nekiálltak az üzlethelyiség felújításának, úgy gondolták, mire befejezik, a járvány is elmúlik. Végül 2021 februárjában, az x-edik covidhullám közepén nyitottak meg.

A felújításba, a konyhatechnikai eszközökbe összesen mintegy 28 millió forintot fektettek – úgy érezték, megnyitnak, lesz, ami lesz. Azt nem tudták vállalni, hogy a kész helyet a saját fizetésükből tartsák fenn, amíg minden ideális lesz a nyitáshoz.

Fotó: Sebestyén László

A Zhu & Co.-ban többféle töltelékkel kínálják a batyukat. Van sertéshúsos-savanyított zöldséges, sertéshúsos-zelleres, vegetáriánusból kétfajta és rákos – az utóbbi a tintahaltinta miatt fekete színű, személyes kedvencem. A gőzölt batyukat megpirítják, alattuk a fine diningot idéző, hálószerű szerkezetet hoz létre a megpirult szósz. Bár alapvetően mono food hely kialakítása volt a cél, azért párolt tészta, wonton és zhu leves is várja a vendégeket.

Batyukat az éhes kismalacok (éhes zhu fogás, azaz 6 darab batyu) 1900 forintért, a nagyon éhes kismalacok (12 darab batyu) 3500 forintért ehetnek. A zhu levesek batyumennyiségtől függően 2300-3500 forintos ár körül fogyaszthatók. A nyári menüben szerepel zöldséges, rákos és marhahúsos párolt tészta is 2200-3000 forint között és wonton (tulajdonképpen vékonyabb tésztájú csiaoce, a levesekbe kerül, de külön is fogyasztható) 2500-3000 forintért.

„Amikor nyitottunk, csak a kiszállítás volt engedélyezve, a helyben fogyasztás nem. Mégis működött, mert megtapasztalhattuk, hogy az emberek mennyire ki voltak éhezve minden élményre, emberi találkozásra, valamilyen új projektre. A covid előtt és után rendszeresen nyílt új hely a városban, ekkor azonban hatalmas csend volt, mindenki csak a rossz híreket olvasta, ezért is lehetett akkora hírértéke annak, hogy megnyitott a Zhu. Sokan a házhozszállítási lehetőség ellenére inkább személyesen jöttek, mert annyira igényelték, hogy beszélgessenek valakivel” – mondja Maria.

Nem kínai büfé

A rengeteg séf, borász, szakács barát sokat segített abban, hogy a két, vendéglátásban még tapasztalatlan fiatal könnyebben vegye a kezdeti akadályokat. A belső tér kialakításában modern, fiatalos vonalat követtek, mindenképpen szerettek volna eltérni a kínai büféket övező kliséktől.

Fotó: Sebestyén László

Az utcáról is belátni, és a belső térben is központi figyelmet kap a látványkonyha, Ji szülei a vendégek előtt, üvegfal mögött készítik az ételeket. Mindenféle közhelyes túlzást nélkülöz a hely, a konyhát borító és övező méregzöld csempék és a narancs-vörös színben melengető falak együttese, a növények, az apró részletek azok, melyek mégis egyértelműen átadják nekünk a keleti konyha varázsát. A fémlemezek, neoncsövek és fémkorlátok modern mozgalmassággal ruházzák fel a teret. A 66 négyzetméteres helyiség alsó szintjén és a galérián egyszerre nagyjából 25 fő foglalhat kényelmesen helyet.

A belső tér kialakítása Hitka András munkája, az arculatot pedig a Studio Ü, vagyis Tücsök Eszti és Szücs Betti készítette.

Maria és Ji segítségére volt egy konyhatechnológus is, Rétfalvi-Kurucz Alexandra segített megtervezni a konyhát és megvizsgálni, mi is a fő termékük, milyen eszközök kötelezőek az előállításához. Mivel hússal, hallal, zöldséggel és tojással is dolgoznak, mindnek kell külön hűtő, helyiség, és szükség van úgynevezett sokkoló hűtőre is – a készterméket többszöri hűtés után végül a sokkoló hűtő teszi hosszabb ideig tárolhatóvá. Bár alapvetően mindig friss terméket kínálnak a vendégeknek, a négy dolgos kéz korlátai miatt így szükség van arra, hogy korábban készített batyuk is mindig elérhetőek legyenek.

„Nincs még egy ilyen hely Magyarországon. Azért is mertünk belevágni, mert ez nem az a kínai büfé, ahol olcsón adnak nem is igazán kínai ételeket, magyar alapanyagokból. Nagyon sok a nem autentikus, mégis nagyon bonyolult étlapot kínáló étterem, ahol a felét nem érted annak, amit ehetsz. Nincs másik olyan batyuzó, ahol teljesen a helyszínen, kézzel készítik az ételt, a legtöbben előre megvásárolt, fagyasztott batyuval dolgoznak” – mondja Maria.

A jó élet Somogyi Szonja 10 perc olvasás

Palacsintaillat és ezeréves barátság – aztán rájöttek, hogy csak napi 4 óra nyitva tartást bírnak

Napi címlap Somogyi Szonja 10 perc olvasás

Megunta a kenyérnek hazudott termékeket és a menedzservilágot – péknek állt és megszületett a Megszegett Ígéret

Napi címlap Somogyi Szonja 13 perc olvasás

Egészséges, poharas levesekkel kezdték – a Fény utcai piacról indult az Alaplé bár, hamarosan az üzletláncok polcain is ott lehetnek

Picike étlappal működnek, a szülők nem is tudnának rengetegféle alapanyaggal és változatos étellel dolgozni egy napon belül, ennyi a kapacitásuk.

„Anyuból és apuból csak egy van”

– ez egyébként beszélgetésünk alatt többször elhangzik Ji szájából. Másrészt ezáltal is biztosítható, hogy mindig friss legyen az alapanyag, frissek legyenek az ételek. A Zhu & Co. jelenleg hétfőtől szombatig délelőtt 11-től este 7-ig van nyitva, a nyitvatartás teljes idejében a szülők állnak a konyhában.

Medúza- és csigalakoma

Maria és Ji heti három napot van a batyubisztróban, amikor beszélgetnek a vendégekkel, megmutatják nekik a különlegességeket, segítenek nekik választani. „A kínai közösségre nem jellemző, hogy kommunikálja az ételeit, a kultúráját, mi ebben is szeretnénk mások lenni. A magyarok nyelvén elmagyarázni, hogy ezek – kifejezetten a batyu – értelmezhető ételek” – fejtette ki Maria.

Persze, vannak azért kevésbé könnyen befogadható fogások, ezekre találták ki a Zhu-lakomákat. Nagyjából havonta egyszer összetolják a konyha mellett az asztalokat, így egy közös asztalnál tízen elférnek. Ji anyukája pedig egy igazi, tradicionális kínai lakomát főz le.

„A kínaiak kultúrájában a munka az élet, a pihenést pedig a nagy közös evések jelentik. Ezt akarjuk megmutatni ezzel a közönségünknek, hogy milyen ezeknek a nagy családi lakomáknak a hangulata. Mesélünk az ételekről, hogyan készítik őket, milyen hagyományok kötődnek hozzájuk, hogyan kell őket enni és hogyan jó őket enni” – mondja Ji.

Fotó: Sebestyén László

Ekkor merészebb ételek, öt hideg és öt meleg fogás kerül az asztalra, olyanok, amiket az emberek nem feltétlenül próbálnak ki. A vacsorákra jelentkezők előzetesen általában nem tudják, mire számíthatnak aznap. Felszolgálnak medúzát, rákot, csirkelábat, olyan fogásokat, melyek nem jönnek mindennap szembe egy átlagos kínai büfében. Maria közli, ezek nagyon népszerű alkalmak, egyelőre csak várólistára lehet kerülni.

Kicsi Zhu tervben

Maria és Ji szeretnének már terjeszkedni is, de azt is csak kicsiben, a szülők központi szerepét nem elfelejtve. Egyelőre Budán nyitnának egy kicsi Zhu helyet, ahol a Nagymező utcában készült batyukat és egyéb egyszerűbb ételeket fogyaszthatnák a vendégek. Sokan ugyanis már felháborodva jelezték, hogy a Zhu & Co.-ból nem tudnak rendelni Budára. A távlati tervek között szerepel néhány vidéki város, például Győr, Szeged batyusítása, de ennek megvalósítása egészen más kereteket és erőforrásokat igényelne, egyelőre marad a fővárosi jelenlét erősítése.

Amikor arról kérdezem a párost, mennyi bevételre tettek szert az első évben, tanácstalanul néznek össze. Fejből még nem tudnak számokat mondani, sokáig nem voltak képben a költségekkel. Tapasztalatlanként sokszor úsztak az árral, menet közben derültek ki számukra olyan apróságok, mint például az, hogy egy bisztróban a lejátszott zenéért is fizetni kell. Csak nemrég jutottak el oda, hogy lett egy Excel-táblájuk a kiadásokkal.

„Először batyuban számoltunk, ekkor jutottunk arra, hogy a szülők egy év alatt nagyjából 170 ezer batyut készítettek el” – mondja ki az őrületesnek hangzó számot szemrebbenés nélkül Maria.

Aztán megszülettek a számok is, mintegy 34 millió forintos bevétel mellett több mint 4,8 millió forintos adózott eredménnyel zártak.

Fotó: Sebestyén László

Egy közös cél visz előre

Mi lehet a titka annak, hogy két generáció és két eltérő kultúra ilyen jól tud együttműködni egy harmadik kultúra keretei között? Ji szerint a kínai egy rendkívül praktikus és dolgozó nép, melyet a közös célok visznek előre. Szülei számára is ez a legfontosabb, csak a munka után jöhetnek az egyéni érdekek. Kiegészítik egymást: ha egyikük elfárad, a másik elfogadja, hogy neki többet kell dolgoznia. És hogyan oldják meg a konfliktusokat?

„Gyakorlatilag nevetéssel – mosolyog Ji. – Imádom azt a tulajdonságukat, hogy nagyon bírják a rutinmunkát, ami a batyukészítéssel jár, miközben a feszültségeket nevetve oldják meg. Nagyon sokat nevetnek magukon, egymáson, ha valaki valamit elrontott, soha nincs harag. Sokat vagyok velük, látom őket, nekem ez egyfajta életbölcsességet jelent, hiszen csak így lehet átvészelni a nehézségeket”

The post Egy szerelem, két generáció, négy kínai kéz: így készül évi 170 ezer batyu a Nagymező utcában appeared first on Forbes.hu.