:

Nap végére javított valamit a magyar tőzsde

A nemzetközi piacokon nem volt jó hangulat, a magyar tőzsde részvényindexe ugyan végül emelkedéssel zárt, de nagyon alacsony forgalomban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 40 350,43 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: iránykereső volt a BUX a szerdai kereskedésben. A nemzetközi hangulat inkább kedvezőtlen, de a magyar részvényindex végül kis pluszban tudott zárni, a forgalom ugyanakkor nem volt magas.

A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2802 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.Az OTP-részvények ára 48 forinttal, 0,53 százalékkal 9002 forintra csökkent, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,14 százalékkal 369 forintra nőtt, forgalma 103,5 millió forint volt.A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,28 százalékkal 7065 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3886,93 ponton zárt szerdán, ez 18,61 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

The post Nap végére javított valamit a magyar tőzsde appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés