:
Breaking News

Megreguláznák az Apple-t és a Google-t

Megreguláznák az Apple-t és a Google-t

Túl nagy hatalommal bír az Apple és a Google a telefonpiacon, állítja a brit versenyfelügyelet (CMA). A hatóság szerint minél előbb lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ne nőjön tovább a két vállalatóriás befolyása a piacon, és megtörjék a cégek duopóliumát. A piacfelügyeleti szerv egy évnyi kutatás után fogalmazta meg a zárójelentését, amelyben azt állították, a piaci ökoszisztémát saját termékeik népszerűsítésére, és a konkurensek kiszorítására használják, írja az Independent.

A CMA leginkább a mobilböngészők és a felhőalapú játékok kapcsán nehezményezte a két cégóriás piacfojtogató hatását.

Az Apple esetében ez abban testesül meg a hatóság szerint, hogy kitiltották a saját böngészőmotorjának (Safari) alternatíváit az áruházból. Állásfoglalásuk szerint az efféle piaci magatartás gátolja az ágazat növekedését, és megfosztja a felhasználókat az új technológiák adta lehetőségektől.

A hatóság a Google Play Store-ral szemben is vizsgálatot indított, melynek során azt akarják feltérképezni, miként szabhat feltételeket a Google az áruházon belüli vásárlás során a felhasználóknak. A portál megjegyzi, az Apple-lel szemben már folyik egy hasonló vizsgálat, amely 2021 márciusában kezdődött. A jelentés közzététele után az Apple úgy reagált: nem ért egyet a jelentés néhány megállapításával, de nyitottak a diskurzusra.

A brit versenyfelügyelet mielőbbi politikai reformokat is sürget a megfelelő válaszlépések megindítása érdekében. Az erre vonatkozó javaslatokat egyes hírek szerint részletesen lefektették a dokumentumban.

„Bármennyire jók is az Apple és a Google termékei, a mobilpiacon lévő hatalmuk lehetővé teszi, hogy kizárják a versenytársakat. Ezzel visszatartják a brit technológiai ágazatot és korlátozzák a felhasználók lehetőségeit”

– jelentette ki Andrea Coscelli, a CMA vezérigazgatója.

Lányi Örs további cikkei Az emberi hülyeség jelenti a legnagyobb veszélyt a bolygónkraPC-re és PS5-re is megjelenik a felújított The Last of UsUfókutató csoportot verbuvál a NASA

The post Megreguláznák az Apple-t és a Google-t first appeared on 24.hu.