:

Jó éve lesz az Xboxosoknak

Jó éve lesz az Xboxosoknak

Rengeteg újdonságot jelentettek be a hétvégi Xbox & Bethesda Game Showcase-n. Kiderült többek között, hogy még idén megjelenik a Rick és Morty egyik ötletgazdájának videojátéka, a High on Life, emellett többek közt a Diablo és az Overwatch folytatásáról és a No Man’s Sky babérjaira törő Starfieldről is lerántották a leplet.

Folytatódik a Forza-széria

Az autó- és motorsport szerelmesinek nagy örömére készített Forza-széria tovább folytatódik. A bejelentés szerint 2023-ban érkezik majd meg  „a realizmus új szintjét kínáló” Forza Motorsport. A játékot már egy 2020-as eseményen is bejelentették, azonban azóta elég nagy volt a csend körülötte. A háttérben viszont úgy tűnik, folyamatosan dolgoztak a játék nextgen konzolra történő fejlesztésén. Az Xbox Series X és PC-re érkező játék várhatóan még realisztikusabb környezeti és időjárási viszonyokat tár majd elénk, és az egyes járművek fizikájában is javulás várható, írja a Verge. Emellett az is kiderült, hogy a Forza Horizon 5-höz is új kiegészítő érkezik: a játékosok ezt követően Hot Wheelsekkel szelhetik át Mexikó elhagyatott vidékeit.

Az egész univerzumot elénk tárja a Starfield

A Bethesda végre hosszabb betekintést engedett a 2018 óta készülő Starfield játékmenetébe. A No Man’s Sky babérjaira törő open-world játékban rengeteg helyszínen tudnak majd barangolni a játékosok, ugyanis a hírek szerint mintegy 1000 bolygót lehet majd felfedezni, amelyek közül mindegyik más-más ökoszisztémával bír majd. Az űrkutatós szerepjáték 15 perces gameplayének megtekintése után kijelenthető, látvány terén igen sokat sikerült csiszolni a No Man’s Sky dizájnján. A játék várhatóan 2023-ban jelenik majd meg.

Folytatódik a Diablo

Sokan nem számítottak rá, hogy a hétvégi eseményen a Diablo-széria folytatásával kapcsolatos bejelentés is érkezik majd, főleg nem azután hogy június elején telefonokra és PC-re is elérhetővé vált a Diablo Immortal. A Blizzard fejlesztői azonban nemcsak hogy mutattak egy rövid előzetest az új játékról, de még az utolsó kasztot is bemutatták, amely a Necromancer lesz. A Diablo IV jövőre jelenik meg Xboxon és PC-n.

Overwatch 2

Október 4-én megjelenik a Blizzard által fejlesztett Overwatch folytatása. A hétvégi eseményen a fejlesztők elmondták, ekkora még csak a PvP mód lesz elérhető a játékban, így inkább early accessként emlegetik a megjelenés időpontját. A premier során két új hőst, Sojournt és Junker Queent is megmutatták, valamint két új térképet, New Yorkot és Torontót is bejelentették.

Űrutazós shooter-játékot készít a Rick és Morty alkotója

Justin Roiland, a Rick és Morty, valamint a Solar Opposites animációs sorozatok társalkotója bejelentette új first-person shooter játékát High on Life címmel. A játékot az általa alapított stúdió, a Squanch Games fejleszti, és a tervek szerint 2022-ben jelenik majd meg, pontosabb dátumról azonban egyelőre nem tudni. A fejlesztők vasárnap az Xbox és a Bethesda Games Showcase-en mutatták be a játék trailerét, amelyen már most észrevehető a sorozat hatása. A játékosok ugyanis ahelyett, hogy egy hagyományos régi fegyvert használnának, beszélő fegyvereket fognak használni, amelyek egyedi személyiséggel és tulajdonságokkal rendelkeznek majd. A High on Life című játék a tervek szerint PC-n, valamint Xbox One-on és Xbox Series X-en is elérhető lesz.

Várhatóan jövőre érkezik továbbá a Vin Diesellel készülő Ark 2 című prehisztorikus túlélőjáték is. Az eseményen bejelentették, hogy a Dishonored mögött álló Arkane Studios egy kooperatív FPS játékon dolgozik, Redfall címmel. Ebben a játékosoknak a Massachusetts állambeli Redfall kitalált városában kell majd védekeznie a vámpírok ellen. Végül egy Minecraft spin-offot, és a Hollow Knight folytatását is bejelentették az Xbox & Bethesda Game Showcase-n.

Lányi Örs további cikkei A hangsebesség kilencszeresével hasíthat a jövő csúcsrepülőjeFalba csapódott Pókember, de már jól vanMegreguláznák az Apple-t és a Google-t

The post Jó éve lesz az Xboxosoknak first appeared on 24.hu.