:

Megint belevettek a forintba, 400 alatt az euró

Megint belevettek a forintba, 400 alatt az euró

Rendkívül borongós hangulatú volt a hétfői nap a világ pénz- és tőkepiacain a váratlanul magas amerikai inflációs adat, illetve az újabb kínai koronavírus-lezárások, tesztelések miatt, amelyek masszív részvénypiaci eséseket, a dollár és az amerikai hozamok ugrását hozták, és ezekkel párhuzamosan a forint új történelmi mélypontra esett 403 körüli az euróval szemben. A forint vesszőfutásában a negatív külpiaci hangulat mellett a magyar költségvetési kiigazítás körüli, az EU-pénzek lehívásával, továbbá az MNB további kamatemelései mértékével kapcsolatos befektetői bizonytalanság is szerepet játszott, amely az elmúlt hetekben a forint relatív régiós alulteljesítésében is kiütközött már. Kedden délelőttre szokatlanul volatilis kereskedésben a 400-as szint alá tudott visszaerősödni a forint, igaz csak hajszálnyira és most már világszerte a Fed-re irányul a befektetők figyelme, hiszen ma kezdődik a kétnapos kamatdöntő ülés, amelynek nyomán holnap este ismerjük meg, hogy az amerikai jegybank akár 75 bázispontos kamatemelést is végrehajt-e, tovább sokkolva a befektetőket.

Hirdetés

Cimkék

Keresés