:

Csökkent a vagyonuk, de még mindig szupergazdagok – Itt a 100 legvagyonosabb amerikai self-made nő listája

Az amerikai Forbes idén is összeállította az USA száz leggazdagabb self-made nőjének listáját. Harmincnyolc listásnak csökkent a vagyona a tavalyi évhez képest, de 51-en gazdagabbak lettek.

Bár együttes nettó vagyonuk a tavalyi évhez képest 6 százalékot esett 111 milliárd dollárra, a listára kerülés alsó határa még így is 215 millió dollár. Az újonnan felvettek között van Sandra Bullock hollywoodi színész, a Kardashian-család brandjeiben – Good American, Skims, Safely – közreműködő Emma Grede és Rachel Drori, a fagyasztott élelemiszerek szállításával foglalkozó Daily Harvest alapítója is.

A listán összesen hét újonc neve olvasható és hét olyan szereplőé, akik egy korábbi kiszorulás után tértek vissza a leggazdagabbak közé.

A legfiatalabb amerikai milliomos Kylie Jenner, aki 600 millió dolláros vagyonával a 41. helyet érdemelte ki. Modellként keresett 250 ezer dollárjával indította el 2014-ben dobta piacra rúzskészleteit. Az általa alapított Kylie Cosmetics 51 százalékát aztán eladta a Coty. Inc-nek 600 millió dollárért. Jelenleg még mindig övé a cég 44 százaléka.

A lista vezetői:

1. Diane Hendricks

Vagyona: 12,2 milliárd dollár

Az építőanyagokat áruló ABC Suppy nevű vállalatot még a férjével alapították 1982-ben. Hendricks a férje 2007-es halála óta egyedül viszi az üzletet. A cég tavaly már több mint 15 milliárd dolláros bevételt termelt.

2. Judy Faulkner

Vagyona: 6,7 milliárd dollár

1979-ben alapította meg Amerika vezető orvosi szoftvercégét, az Epic-et egy wisconsini pincében. Az Epic több mint 250 millió beteg orvosi nyilvántartását segít kezelni. A programozó végzettségű Faulkner 2015-ben beszállt a Giving Pledge nevű kezdeményezésbe, melynek résztvevői azt ígérik, hogy a vagyonuk nagy részét eladományozzák.

3. Judy Love

Vagyona: 5,2 miliárd dollár

Férjével annak szüleitől kapott kölcsönből nyitották meg 1964-ben első benzinkútjukat az oklahomai Watongában. Ma már 41 államban több mint 590 üzlettel rendelkezik a Love’s Travel Stops hálózat, becsült bevételük 25.5 milliárd dollár.

A teljes lista itt böngészhető.

The post Csökkent a vagyonuk, de még mindig szupergazdagok – Itt a 100 legvagyonosabb amerikai self-made nő listája appeared first on Forbes.hu.