:

Az egyik legbefolyásosabb magyar nő a Szerencsejáték Zrt. élén

Új vezérigazgatót kap a Szerencsejáték Zrt. Mager Andrea személyében, aki Forbes legbefolyásosabb magyar nők 2022-es listáján közélet kategóriában a 7. helyre került.

Mager Andreát június 15-i hatállyal nevezte ki Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Bozóky Alex helyére, aki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójaként folytatja szakmai pályafutását – tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. a Forbes.hu-t.

Mager Andreának fontos szerepe volt a Magyar Bankholding felállításában, ám a 2021-ben maximális fokozatra kapcsolt alapítványi vagyonkiszervezések után jól láthatóan csökkent a portfóliója, és ezzel a befolyása is.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász és nemzetközi kapcsolatok szakértő diplomát. 1998 és 2006 között számos hazai pénzintézetnél töltött be szakértői majd vezetői pozíciókat. 2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácstagja, 2010 és 2011 között a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2011 és 2016 között a Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsának tagja.

A Miniszterelnökség postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosa volt 2016 és 2018 között. 2018-tól nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterként az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorolta.

The post Az egyik legbefolyásosabb magyar nő a Szerencsejáték Zrt. élén appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés