:
Breaking News

Minden ötödik magyar telefonfüggő

Minden ötödik magyar telefonfüggő

A teljes magyar lakosság 4,3 százaléka vallja magát teljes mértékben okostelefon-függőnek, ami közel fél millió embert jelent, adta hírül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (NKE ITKI). A 2021 novemberében készült, magyar társadalom okostelefon-függőségével foglalkozó, telefonos adatfelvétellel történő kutatás az egyetem közlése szerint reprezentatív a magyar lakosságra kor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint is.

A lakosság ötöde (20,6 százalék) is inkább függőnek tartja magát, mint nem. A legmagasabbak értékeket azonban meglepő mód nem a legfiatalabbaknál, hanem a 30-39 éves korosztályban mérték. Míg a 18-29 évesek körében majdnem minden harmadik (30,1 százalék), a 30-39 éves korosztályban tízből négy válaszadó (39,7 százalék) vélekedett így magáról.

A legidősebbek körében természetesen jóval alacsonyabb ez az arány, azonban még a 60 éven felüliek körében is majdnem 16 százalék vallotta magát függőnek.

A kutatás specifikus élethelyzetekre is kiterjedt, így arra is, hogy vezetés közben mennyit telefonozik egy-egy korcsoport. Forgalmi dugóban, illetve piros lámpánál minden hetedik ember rendszeresen nyúl a mobiltelefonjához, akár üzenetek vagy hírek olvasása végett. És ebben is a 30–39 közötti korosztály viszi a prímet. A 30 év alatti korosztályból minden ötödik (21,3 százalék), a 30–39 éves korosztályból pedig minden negyedik (27,1 százalék) tesz hasonlóképpen ilyen helyzetekben.

A válaszadók harmada filmezés és családi ebéd során sem bírja ki, hogy ne nézzen rá a telefonjára. A kutatás arra is rámutatott, hogy inkább a nők azok, akik ilyenkor is rendszeresen ránéznek a telefonjukra. A felmérés szerint a munka és a szabadidő összefonódását jól mutatja, hogy tízből négy ember érzi valamilyen okból kényszernek, hogy ha munkahelyi levele érkezik, arra munkaidőn kívül is válaszoljon.

Lányi Örs további cikkei Saját nyelvet alkothatott egy mesterséges intelligenciaBehódolnak a nagy közösségi oldalak az EU-nakTelefonról diagnosztizál a magyar mesterséges intelligencia

The post Minden ötödik magyar telefonfüggő first appeared on 24.hu.