Cumi, nyunyóka, ujjszopás: a gyermekpszichológus szerint mindháromnak lehet létjogosultsága a kisgyermek életében bizonyos életszakaszokban. Mit tehet a szülő? Miből láthatja, ha egy rutin rossz szokássá kezd átalakulni, lehet-e káros egy ilyen gyermeki viselkedés, és hogyan segíthet gyermekének, hogy biztonságban érezze magát? Mit tegyen, ha az óvónénitől a nagyszülőkig sokan azt sulykolják a háromévesnek ezekkel kapcsolatban, hogy „te már nagy vagy ehhez”? Deliága Éva tanácsadó szakpszichológussal jártuk körbe a témát. Interjú.

Forbes.hu: Amikor egy kismama befekszik a kórházba szülni, szinte alapfelszerelésként kérik a cumit, és simán oda is adják a csecsemőknek. Én is emlékszem viszont az első védőnői látogatásra, ahol a védőnő azt mondta, ha nem muszáj, ne adjunk cumit a gyereknek. Most akkor jó vagy rossz dolog a cumi?

Deliága Éva (D.É.): Erről megoszlanak a vélemények. Amikor például hazahoznak egy újszülöttet a kórházból, és nyugtalan a baba, akkor a szülők nyilván minden módszert kipróbálnak, hogy megnyugodjon. Vannak úgynevezett irritábilis csecsemők, akik nagyon nehezen megnyugtathatók és ilyenkor a cumi is előkerülhet. Ezért nem könnyen eldönthető kérdés, hogy a cumi jó vagy rossz.

Nyilván ne tuszkoljuk a gyerek szájába a cumit és ne szoktassuk rá erőnek erejével, de bizonyos esetekben mentőövet jelenthet.

Forbes.hu: A cumiról való leszoktatás milyen életkorban kerül előtérbe, óvodáskor körül?

D.É.: Igen, amikor a cumiról való leszoktatásról beszélünk, akkor általában a három- négyévest próbálják leszoktatni. De nagyon fontos, hogy egyfajta rendszerszemléletben lássuk ezt az egészet. A cumizás valamiért bevezetődik a családi rutinba picurka korban, vagyis nemcsak a gyermek van benne, hanem a szülők és az egész család. El lehet képzelni olyan élethelyzetet, amikor a cumi egyfajta megmentő, hasznos, és ezért belekerül a család rutinjába: például, „de jó, van cumink, el tudunk menni autózni, mert a másfél éves leköti magát, és ha ott van a cumi a szájában, akkor nem sír”, vagy ha megkapja a cumiját, könnyebben elalszik. Itt szokásokról, rutinokról beszélek, amik megkönnyítik az egész család létét.

Deliága Éva: van, amikor a cumizásnak igenis van helye, mert éppen az passzol a gyermek igényeihez.

Forbes.hu: Hogyan változnak ezek a dinamikák, amikor megnő a gyerek?

D.É.: Amikor már megtanul beszélni és képes a szeparációra, bölcsődébe, óvodába jár, vagy a nagyszülőknél alszik, a szülők egyszer csak úgy érzik, hogy a cumizásnak nincs már helye. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy korábban ez adaptív, hasznos volt, volt értelme, mert passzolt a baba szükségleteihez. Nagyobb korban az elalvás előtti  komfortcumizással, mint az önmegnyugtatás eszközével, nincs probléma pszichológiai szempontból, azt szoktuk problémának tekinteni, ha egy gyereknek szinte egész nap a szájában van a cumi, ami akadályozza a beszédben, játékban, másokhoz való kapcsolódásban.

Forbes.hu: Mennyi idős korig mondható, hogy a komfortcumizásnak nincs hátrányos hatása? Sokszor, hiába csak alkalmanként cumizik a gyerek, a nagyszülők, óvónénik, ismerősök-ismeretlenek is elkezdik mondani, hogy „nagy vagy már ehhez”.

D.É.: Ebben nincs meghatározott életkor, mert minden egyes gyermeknek különböző az érési tempója, és az egyik gyerek két és fél évesen fog ott tartani kognitív, érzelmi vagy pszichés érettség szempontjából, ahol egy másik hároméves kora után. És utóbbinál sem mondható, hogy kilóg a normál tartományból, mert nagyon széles a paletta.  Ha például egy ötéves az elalváshoz kéri a cumit otthon, de egyébként ugyanúgy fejlődik, mint a kortársai, akkor igazából nincs semmi gond ezzel a fajta cumizással. Akkor érdemes közelebbről megvizsgálni a helyzetet, ha egy gyerek egész nap szeretné a szájában tartani a cumit és mondjuk emiatt mindig foglalt az egyik keze, fél kézzel tud csak játékokhoz nyúlni, és ami még nagyobb baj,  nem érthető a beszéde.

Olyankor mondjuk azt, hogy ebből a régen hasznos rutinból, aminek volt funkciója és értelme, mára egy olyan szokás vált – és ez a szó, hogy szokás, rutin, itt nagyon fontos –, ami talán már nem tölti be az eredeti funkcióját,

hiszen nincs szüksége arra a gyereknek, hogy a nap 24 órájában ezzel nyugtassa magát.

Legyél jobb! Forbes 3 perc olvasás

A dolgozó szülők kétharmada küzd kiégéssel

Legyél jobb! Gólya Ágnes 22 perc olvasás

Rituáléim, imáim lettek, minden este 23 óra 23 perckor elmondtam őket – Gyermekkorom története

Legyél jobb! G. Tóth Ilda 3 perc olvasás

Nem kell megijedni, ha nem vagy nonstop boldog a kisbabáddal

Forbes.hu: Ilyenkor mit lehet tenni?

D.É.: A cumiról való leválasztás a gyermek számára valamiféle elválás, ami stresszt, frusztrációt jelent. Mindenképpen valamilyen új rutinra, új szokásrendszerre van szükség a cumizás helyett, mert ez már nem szolgálja a gyermek érdekét. És igen, itt már szokott lenni egy külső nyomás is: van olyan, hogy azt mondják az oviban, hogy nem lehet behozni a cumit. Vagy a dadus néni azt mondja a középsősnek, hogy „Már olyan nagy vagy, négyévesen ne cumizz, ez milyen dolog? Nem vagy már kisbaba!” Emellett a szülők is kapják az ívet. Ezzel kapcsolatban nagyon fontos, hogy a szülő megvédje, ismerje a saját gyerekét, és tudja, miért van szüksége a cumira, valamint legyen egy saját terve arról, hogy hogy teszik le a cumit. Fontos, hogy ne külső nyomásra cselekedjenek, hanem a szülői akarat találkozzon a gyerek érettségével.

Forbes.hu: A szülő honnan tudhatja, hogy megérett a gyerek a cumi elhagyására? Vannak ennek objektív jelei? Vagy egyszerűen megérzi, mert mégiscsak ő ismeri legjobban a saját gyerekét?

D.É.: D.É.: Érdemes a szülői intuícióra hallgatni. Egy introvertált, szorongóbb, félénkebb, megfigyelő típusú gyerek lehet, hogy arra használja a cumit, hogy segítsen neki új helyzetekben, ismeretlen szituációkban, idegen társaságban feloldódni. Vagy akár elképzelhető egy nagyon pörgős gyerek, akinek az van benne a rutinjában, hogy elalváskor, saját maga megnyugtatására használja a cumit. A gyerekek nagyon dinamikusan változnak, inkább azt mondanám, hogy a gyermek kognitív és érzelmi fejlődése határozza meg a cumi elhagyásának ideális időpontját. Ha már azt látjuk, hogy a gyermek életkorának megfelelően fejlődik, például kortársaival barátkozik, gond nélkül ottmarad az oviban, mesél az élményeiről, összességében olyan szinten van érzelmileg, kifejezésmódjában, és a környezetével való kapcsolódásában, hogy tényleg úgy tűnik, hogy a cumi már inkább csak egy kisgyerekes maradvány, akkor a szülő is kezdeményezheti a cumi elhagyását. A rendszerszemlélet azt is jelenti, hogy nem tudom a gyereket a környezetéből kiemelve vizsgálni, meg kell nézni a családi körülményeket, eseményeket is.  

Forbes.hu: Mit mondjon a szülő a gyereknek?

D.É.: A szülők nagyon találékonyak szoktak lenni ebben a kérdésben, sokféle -a gyermekkel történő- megállapodás, játékos, kreatív ötlet képzelhető el. Meg lehet beszélni a gyerekkel, hogy például mi lenne, hogyha a húsvéti nyuszi vagy a Mikulás (közelgő bármilyen ünnepet bevonva) hozna neki ajándékot, és a cserébe odaadná a cumit? Vagy például, hogy a szomszédban kisbaba született, neki van szüksége a cumira, és felvetheti, hogy „Te tudnál neki segíteni, azzal, hogy odaadod a cumidat?” Vannak úgynevezett cumifák is, amire rá lehet ünnepélyesen, – a gyerekkel előre egyeztetve – akasztani, vagy időpontot (szülinap, nyaralás) is ki lehet jelölni.

Valamilyen módon készítsék elő, beszélgessenek róla, néhány hét alatt próbálják meg elfogadtatni a cumi elhagyásának gondolatát.

Ezek a kísérletek akkor szoktak sikerrel járni, ha a gyermek fel van rá készülve, és ha elég érett rá.

Forbes.hu: Mi történik, ha olyan kisgyerektől veszik el a cumit idejekorán, aki még nagyon ragaszkodott volna hozzá?

D.É.: Az ilyen gyermekek megküzdési repertoárjának fontos része a cumi, nem tudják magukat másképpen megnyugtatni. Ha ennek ellenére elveszik tőle, akkor végső soron nagyobb problémát okoznak vele, mintha maradt volna. A cumi elvétele után az ilyen gyermekek szorongóbbak lesznek, kevésbé viselik a szülőktől való szeparációt, nagyobb mértékben igénylik a szülőt. Teljesen elvenni nem tudjuk, úgyhogy semmit sem adunk helyette. Például az esti rituálé egészülhet ki új rutinokkal: foghat a gyerek egy takarócsücsköt, egy alvós plüsst, vagy ott marad anya, és simogatja, amíg el nem alszik. Szokott lenni egy olyan átmenet is, hogy egy-két napig sír a cumi után és keresi, majd ismét megnyugszik a gyermek, de mindenképpen be szokott jönni egy új szokás a cumizás helyett. Az önmegnyugtatásról beszélve, fontos látni, hogy ő még fejlődésben van ezen a téren. Neki ez még nehéz, most tanulja. Mindez összefügg az idegrendszer érésével is. Amit a gyermek nem tud saját magának megadni, kívülről kell megkapnia.

A pszichológus szerint a cumi elhagyását mindig elő kell készíteni, nem lehet egyik napról a másikra meglépni. Fotó: Janko Ferlic

Forbes.hu: Sokszor mondják, hogy a gyerekek sokszor rugalmasabbak, mint a felnőttek, de ez akkor nem az a terület.

D.É.: Nekünk felnőtteknek is vannak szokásaink, amikhez nagyon ragaszkodunk. A nyunyóka, amely a gyermek kedvenc rongyija, szundikendője, melyhez tűzön-vízen át ragaszkodik és cumi téma szempontjából is fontos átlátnunk, hogy a gyerekek sok esetben rosszul tűrik a változást, és borzasztó rigiden, mereven tudnak gondolkodni. Szokásokhoz, rutinokhoz erősen, szinte kényszeresen ragaszkodnak, főleg hároméves kor alatt. Ebbe beletartozhat a cumihasználat is, vagy egyéb szokások, például melyik bögréből kell inni a kakaót, ki moshatja meg a haját, melyik úton szeret hazafelé jönni az oviból. Jellemzően sokkal jobban meg lehet beszélni a dolgokat egy gyerekkel hároméves kor után: ilyenkor akár gond nélkül is áttérnek az egyik szokásrendszerről egy másikra, ami jobban illik az életkorukhoz és életkori sajátosságaikhoz. Sokszor mégis az szokott történni, hogy a szülőnek egyszer csak, hirtelen, valami miatt elege lesz. Kap egy külső megjegyzést vagy – egyébként az esetek túlnyomó részében teljesen indokolatlanul – elkezd aggódni, és ő kezdeményezi a cumi elhagyását. A pszichológus látóterébe kerülő esetekben, amikor megrekedés tapasztalható a cumi elhagyása terén, a tünetek mögé kell nézni, kutatva a jelenség okát.

Forbes.hu: Persze a gyerek ujja mindig ott van, a cumi meg nem, de ezt leszámítva az ujjszopás mennyire ekvivalens a cumizással érzelmi, lelki szempontból, ott mennyire mondhatók el hasonló dolgok a leszokásról?

D.É.: Nem teljesen ekvivalens, mert az ultrahangfelvételekről tudhatjuk, hogy már a magzatok is szopják az ujjukat. Ez egy nagyon ősi, ösztönös saját testi élményünk. Az ujjszopásnál azt mondhatjuk, hogy egy zsigeri, megnyugtató testi érzet aktiválódik. A gyermek ilyenkor kizárja a külvilágot és magára figyel. Funkciójában lehet hasonló, mint a cumizás. Az ujjszopásnál egyébként még ritkább, hogy azt látnánk, hogy a gyerek így közlekedik egész álló nap. Sokkal inkább kötődik ez a délutáni alváshoz, hétvégi mesenézős pihenéshez vagy az esti lefekvéshez.

Nemcsak a cumi, később egy plüssállat is lehet a ragaszkodás tárgya, nem véletlenül. Fotó: Nathan Dumlao

Forbes.hu: Az életkort tekintve mennyire tolódik ki az ujjszopás, mit lát a praxisában?

D.É.: Én azt látom, hogy az esetek egy kis százalékánál a cumizás szokásánál jobban kitolódik. Kevés hétévesnek van cumija, de lehet, hogy szopja néha az ujját. A hétéves életkort szándékosan azért mondtam, mert a kortárshatásnak nagy jelentősége van abban, hogy felhagyjanak ezzel a szokással a gyerekek. Egy iskolásnak már ciki lenne, ha megtudnák az osztálytársai, hogy ő még szopja az ujját. Nem túlságosan gyakori, hogy nagyon elhúzódna az ujjszopás, a praxisban sokkal kevesebb a tapasztalatunk erről, mert a gyerekek ezt gyakran titokban szokták csinálni.

Viszont teljesen ártalmatlan – akinél nem jelentkezik túlzott mértékben -, mondjuk lefekvés előtt szopizza az ujját, nem tud ezzel semmilyen kárt csinálni, inkább csak egy szokás, ami segít neki az elalvásban.

Forbes.hu: Ha már elalvás.. itt képbe kerülnek a plüssállatok és különböző rongyik is, amikhez sokszor annyira ragaszkodnak a gyerekek, hogy kimosni sem engedik, arról már nem is beszélve, hogy mi lesz, ha elveszítik őket.

D.É.: Igen. Ahogy mondtam, a gyerekek kicsit olyanok, mintha rigorózus nagypapának születtek volna, legalábbis olyan szempontból, hogy bizonyos dolgokat csak meghatározott módon lehet csinálni. Szóval sehogy máshogy nem elképzelhető az adott dolog, mint ahogy azt ő megszokta és megszerette. Kialakulnak kis szeánszok, rutinok, amibe beletartozhat egy kedvenc kistakaró vagy plüss intenzív használata. Általában a szülőtől való szeparációs élményhez köthetően – lefekvés vagy óvoda idején – lesz kiemelt jelentőségük. Ezek – a szakszóval – átmeneti tárgyak hozzák vissza azt az egységet, amit a gyermek megél az elsődleges gondozóval, legtöbbször az édesanyjával. A gyerekek ezeket a kiválasztott kedvenc tárgyakat magukkal hurcolják az óvodába és ez kicsit olyan számukra, mintha a szülői jelenlétet vinnék magukkal. A gyermek számára valóban nagyon fontos, hogy van egy tapintási inger, ami a megnyugtatást szolgálja, és ugyanígy az illat is.

Forbes.hu: Vannak olyan gyerekek, akiknek nincs ilyen átmeneti tárgyuk.

D.É.: Igen, ez gyerekfüggő. Vannak olyan gyerekek, akik nem használnak átmeneti tárgyat, mert az anyát „használják”. Tulajdonképpen nem engedi el maga mellől az anyát, és például csak úgy tud elaludni, ha anya haját tekergeti vagy a hálóingjét morzsolgatja. Ugye itt is megvan a taktilis inger. Vannak olyan szuverén gyerekek is, akik ezt nem igénylik, és nem is kötődnek semmilyen plüsshöz, játékhoz vagy alvókához. Egyik szokás, viselkedéses sajátosság sem rosszabb, mint a másik. Valószínűleg a nagyon önálló gyerekek is használnak valamiféle megnyugtatási, önvigasztalási stratégiát, de lehet, hogy ez belül, észrevétlenül zajlik. Ők könnyebben megugorják a szülőtől való szeparációs helyzeteket, például könnyebben beilleszkednek az óvodába, könnyebben ott alszanak. Fontos, hogy ez nem jelenti azt, hogy kevésbé kötődik az ilyen gyerek, vagy hogy valamit rosszul csinált a szülő. Személyiségtípustól függ, hogy ki hogyan küzd meg a számára nehezebb, stresszesebb, feszültebb, kihívásokkal terheltebb helyzetekkel.  A kisgyermekeknél is eltérő, hogy honnan tud erőt vagy vigaszt meríteni.

+6 tipp a gyermekpszichológustól

Mit tegyünk és mit ne, ha cumizásról van szó?

Ne erőltessük sem a cumi, sem az ujjszopás, sem a nyunyóka elhagyását.Soha ne szégyenítsük meg a gyermeket egyik miatt sem, és ne éreztessük vele, hogy ezt nem illik, nem szabad, vagy már túl nagy hozzá.Legyenek keretek és szabályok, ahogy ezeket a dolgokat lehet használni vagy csinálni.Ne büntessük azzal, hogy elvesszük a nyunyókáját vagy a cumiját, mert ezek övön aluli nevelési módszerek, amelyek arról szólnak, bár hatást tudunk gyakorolni a gyerekre, de közben borzasztóan romboljuk a szülő-gyerek kapcsolatot.A cumiról ne egyik napról a másikra, ne hirtelen próbáljuk meg leszoktatni, mert a gyermek érzelmi biztonsága nagyon múlik a kiszámíthatóságon, a következetességen és azokon a változatlan dolgokon, amelyeket megszokott és megszeretett.A szülő zárjon össze a gyermekkel: ő ismeri legjobban a gyermekét, ő tudja, hogy hol tartanak, ezért meg kell védenie, ha megszégyenítik, vagy akár, ha csak túl sokszor mondják neki, hogy „te ehhez már nagy vagy”.

The post Miért fontos, hogy ráérezz, mire van szüksége már óvodásként is a gyerekednek és kiállj mellette? appeared first on Forbes.hu.