:

Már majdnem elfelejtettük Karikó Katalint, erre megint díjat kapott

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Karikó Katalin biokémikusnak adta a 2022-es Európai Feltalálói díjat. A magyar kutató eddigi életművéért, főként a Covid-vakcinákban kulcsfontosságú mRNS-kutatásaiért kapta meg az elismerést.

A kitüntetést ma vette át a magyar tudós a hibrid formában megrendezett ünnepélyen. A díjat – amely Európa egyik legtekintélyesebb innovációs elismerése – olyan feltalálók kapják, akik kivételes tudásukkal hozzájárultak a társadalom fejlődéséhez.

Karikó Katalin pályafutása jó példája annak, hogy a kitartó munka milyen nagyszerű dolgokat eredményez, és hogy a jól átgondolt, tudatosan végigvitt kutatási témák nem csupán a tudós, de a társadalom számára is jelentős eredményeket hoznak”

– fogalmazott a díj kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. A mostani európai díj magyar megfelelőjét, a Jedlik Ányos-díjat már korábban megkapta a magyar kutató, aki az elmúlt 2 évben számtalan más elismerésben is részesült.

Karikó Katalin 1978-tól a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett vírusokkal foglalkozni, majd 1985-től amerikai egyetemeken folytatta pályafutását. Jelenlegi munkahelyén, a University of Pennsylvania egyetemen vált kutatása elsődleges célpontjává az mRNS. A technológia terápiás alkalmazásának nem csak a COVID-19 elleni küzdelem vakcinájának megszületésében volt aktív szerepe, hanem új perspektívákat nyitott egyéb (pl. daganatos, szív- és érrendszeri) betegségek kezelésében is.

Feltalálóként eddig több mint 25 megadott szabadalom köthető Karikó nevéhez, saját listája szerint körülbelül harminc módosított mRNS-alapú terápiát szeretne fejleszteni a jövőben.

The post Már majdnem elfelejtettük Karikó Katalint, erre megint díjat kapott appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés