:

A cég, ami 4 hónapra elküld apasági szabadságra – és még 8 tipp a családbarát munkakörnyezethez

A Morgan Stanley-t három évvel ezelőtt Családbarát Munkahely díjjal tüntették ki, példaértékű intézkedésekkel igyekeznek támogatni a munka és a magánélet közötti egyensúly elérését. Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban.

A Morgan Stanley tizenhat éve nyitotta meg budapesti irodáját, amely azóta a bank kulcsfontosságú, több mint 2500 főt foglalkoztató informatikai és analitikai központjává nőtte ki magát. A cég fontos törekvése, hogy segítsen alkalmazottainak a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésében és a közelmúltban újabb intézkedéseket vezetett be gyermeket vállaló munkatársai számára. Gyermek születésekor vagy örökbefogadásakor a Morgan Stanley a törvényben előírt 5 nap helyett mostantól 16 hét fizetett extra szabadságot biztosít az apukáknak. Ez nyolcszorosa az Európai Unió által javasolt 10 napnak, amely a munka és a magánélet közötti egyensúlyról 2019-ben közzétett irányelvtervezetben szerepel.

Amit másként csinálnak

A vállalat emellett elindította ún. Szülői Támogató Programját, amelynek célja, hogy segítsen a munkavállalóknak harmonikusan összeegyeztetni a szülői és dolgozói szerepeket. Ehhez több típusú segítséget is nyújtanak.

A csoportos coaching programra az újdonsült szülőket és azok vezetőit várják, hogy legyen alkalmuk felkészülni az életükben bekövetkező változásokra: a szülővé válásra, a munkába való visszatérésre.A cég a kisbabás szülők támogatására szolgáló eszközöket – például légzésfigyelőket, babahordozót – szerzett be, amelyeket a munkatársak térítésmentesen kikölcsönözhetnek.Évente kétszer kapcsolattartó rendezvényeket szerveznek a szülési szabadságukat töltő kollégák részére, hogy az otthon töltött idő alatt is legyen élő kapcsolat a kollégák között, és ne essenek ki a szakmai életből. A családos munkavállalók önszerveződő csoportja gyerekprogramokat szervez, valamint meghív szakértőket, hogy segítsenek választ adni a szülői lét mindennapjait érintő kihívásokra, kérdésekre.Rugalmas munkavégzési lehetőségeket kínálnak, az otthoni munkavégzésre már a covid előtt is volt lehetőség.A havi munkaidő rugalmasan beosztható.Azok a kollégák, akik súlyos betegségben szenvedő családtagjukat ápolják, évi négy hét fizetett extra szabadságot vehetnek ki.A cég Return to Work programot dolgozott ki: a bank nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy kívülről is a céghez vonzzon a munkapiacról hosszabb időre kieső szakembereket. Ebben a programban azokat várják, akik legalább 2 éves kihagyás után szeretnének újra munkába állni.

Egy fontos idézet

„A Morgan Stanley másfél évtizede működik Budapesten, és ezalatt számos fiatal munkavállaló kezdte nálunk karrierjét. Az évek során nemcsak szakmailag fejlődtek és léptek előre a pályájukban, hanem élethelyzetük is változott: sokan gyermeket vállaltak.

Felelős munkáltatóként ilyenkor az a feladatunk, hogy segítsünk nekik minél gördülékenyebben kezelni ezeket a kitüntetett, de kihívást jelentő életszakaszokat”

– mondta Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR-igazgatója. „A munkaerőpiacon éles verseny folyik a tehetségekért, és ebben a versenyben fontos szempont a munkavállalók szemében, hogy olyan környezetben dolgozhassanak, ahol nemcsak a szakmai, hanem a magánéletben is ki tudnak teljesedni.”

The post A cég, ami 4 hónapra elküld apasági szabadságra – és még 8 tipp a családbarát munkakörnyezethez appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés