:

Meghalt John Visentin, a Xerox vezérigazgatója

Meghalt John Visentin, a Xerox vezérigazgatója

Kedden 59 éves korában elhunyt John Visentin, a Xerox vezérigazgatója. A vállalat közleménye szerint egy meg nem nevezett betegség szövődményei miatt halt meg a szakember, aki átvezette a technológiai vállalatot a koronavírus-járvány jelentette viszontagságos időszakon.

A Xerox csapata folytatni fogja John Visentin víziójának megvalósítását. Nemcsak azért, hogy teljesítsük a részvényeseink, ügyfeleink és partnereink felé tett kötelezettségvállalásainkat, hanem azért is, hogy tovább vigyük John örökségét.

– jelentette ki Steve Bandrowczak, a Xerox elnöke és operatív igazgatója, akit Visentin halála után ideiglenes vezérigazgatónak neveztek ki.

John Visentin az IBM-nél kezdte pályafutását, ahol több mint 20 évig dolgozott. Ezt követően a HP-hoz került, 2013 és 2017 között pedig a Novitex Enterprise Solutions vezérigazgatója volt. A New York Times szerint a Xerox vezetőjeként arra törekedett, hogy bővítse a cég kínálatát. Az irodatechnológiai termékeiről ismert vállalaton belül nagyobb figyelmet akart fordítani a digitális, informatikai és pénzügyi szolgáltatásokra.

A Xerox vezetőjeként olyan innovatív technológiák felé is nyitott, mint a 3D-nyomtatás.

2019 novemberében Visentin utasítására a Xerox ajánlatot tett a nyomtatóiról ismert HP vállalat felvásárlására. Ennek célja az lehetett, hogy megnyugtassa a nyomtatási üzletág gyorsuló eróziója miatt aggódó részvényeseket. A HP azonban úgy látta, alulbecsülték a cég értékét, így visszautasította az ajánlatot. A vállalat közleményében olyan vezetőként jellemezte Visentint, aki „példátlan időkön és kihívásokon keresztül vezette át a vállalatot”.

Lányi Örs további cikkei Minden koronavírus ellen védene a Pfizer következő vakcinájaEmeletes ágyat kap a turistaosztály egy légitársaságnálMegint megváltozik a Facebook egyik funkciója

The post Meghalt John Visentin, a Xerox vezérigazgatója first appeared on 24.hu.