:

Varga Judit a Ryanairről: Van jogi keret arra, hogy ezt az arroganciát megvizsgáljuk

Az igazságügyi miniszter is megszólalt Ryanair-ügyben.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Varga Judit igazságügyi miniszter, többek között a tárca új feladatairól, Magyarország 2024-es soros elnökségéről. Az interjúban szóba került a kormány Ryanairrel folytatott cicaharca is: Varga szerint a fapados társaság viselkedése „alapvetően nem fest jó képet a vállalat működéséről”.

„A beérkezett panaszok száma alapján, amelyeket lekértem, indokolt lenne az extraprofitadón kívüli helyzetekben is megvizsgálni, hogy tisztességes piaci magatartást folytatnak-e. A fogyasztóvédelem feladata a célvizsgálatok kezdeményezése, hiszen lehet, hogy egyes cégek folyamatos, tisztességtelen tájékoztatási gyakorlatot folytatnak, és hiába takaróznak az általános szerződési feltételekkel, ha már az önmagában tisztességtelen. Van jogi keret arra, hogy ezt az arroganciát, ami sok állampolgárunk számára nagyon sérelmes, közelebbről megvizsgáljuk. Ezért is rendelt el június 21-én soron kívüli témavizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium a társasággal szemben” –

mondta a Magyar Nemzetnek Varga, hozzátéve, a légitársaság „hozzáállásának” meglesz a következménye.

Ezúttal nem volt személyeskedés

Az igazságügyi miniszter hangvétele jóval kevésbé volt személyeskedő, mint a ringbe az elmúlt napokban szintén beszálló Deutsch Tamásé vagy Gulyás Gergelyé. Az Európai Parlament fideszes képviselője hímtagnak nevezte Michael O’Leary Ryanair-vezérigazgatót, míg a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra utalgatott, hogy O’Leary túl fiatalon jutott túl sok alkoholhoz.

A Ryanair-vezért szintén nem kell félteni, ő Dumb és Dumberhez hasonlította Nagy Mártonékat, azután, hogy a Hvg360.hu-nak adott interjújában többször is idiótának titulálta a gazdaságfejlesztési minisztert.

Mi vár a Ryanairre?

Az Igazságügyi Minisztérium egész nyáron vizsgálódik majd, a soronkívüli témavizsgálat egyelőre csak a Ryanairt érinti a fapados társaságok közül. Az ún. témavizsgálat elég általános területekre terjed ki: légiutas jogokkal kapcsolatos előírások betartása, esetleges tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megvalósítása, valamint a légitársaság panaszkezelését és árfeltüntetési gyakorlata.

Ennek oka, ahogy arról korábban is írtunk, alighanem az, hogy nem biztos, hogy az adó áthárítása miatt jogilag fogható lesz a cég, így jobban fogják majd vizsgálni azokon a területeken, ahol joggal lehet sok a panasz a légitársaságokra (késések, panaszkezelés).

Valamennyi légitársaság beépíti az áraiba a különadót, de a Ryanair az egyetlen, aki előre jelezte, hogy ezt a korábban megváltott, július 1-jétől felhasználásra kerülő jegyek esetében is érvényesíti, és annak 100 százalékát fizetteti be az utasaival.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Lőrincz Csaba Díjának átadása alkalmából rendezett, a Bálna Rendezvényközpont Rombusz Rendezvénytermében tartott ünnepségen 2022. június 16-án. MTI/Máthé Zoltán

The post Varga Judit a Ryanairről: Van jogi keret arra, hogy ezt az arroganciát megvizsgáljuk appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés