:

Budapestet is arcon csapták a reptéri problémák – tippek a fennforgások elkerülésére

A nyár berobbanása, a covid utáni légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban sosem tapasztalt, Európa szerte megjelenő munkaerőhiány számos európai repteret sújt, ez alól a budapesti sem kivétel. Hetek óta olvashatók hírek járattörlésekről, késéssel induló és érkező járatokról, a földi kiszolgálás akadozásáról. A Budapest Airport szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleménye összegyűjtötte, milyen információkat érdemes tudni a felmerülő problémákkal kapcsolatban, és tanácsokat is ad.

Egy repülőtéren soha nem az utasok összlétszáma, hanem a forgalmi csúcsok kezelése jelenthet kihívást, amikor rövid időn belül sok gép indul, illetve érkezik. Budapesten ez jellemzően a kora reggeli, a déli, illetve az esti/késő esti órákat jelenti.

A súlyos munkaerőhiány, amely elsősorban a földi kiszolgáló vállalatokat érinti – akik többek között a check-int, a poggyászrakodást és a beszállítást is végzik –, komoly fennakadásokat okoz a járatok kiszolgálásában és ezáltal a forgalom menedzselésében. Ehhez társul a légitársaságoknál megjelenő további munkaerőhiány, és a légiközlekedési értéklánc egészét érintő sztrájkok. A nemzetközi helyzet a budapesti repülőtér forgalmában és egyes utaskiszolgálási folyamatnál is érezteti már a hatását, így a reptér az alábbi tanácsokkal próbál segíteni az innen vagy ide utazóknak.

Járattörlések és késések

A járattörlések a budapesti repülőtér működését csak kismértékben befolyásolják. Hetente10-15 üzemelési okból történő járattörlés tapasztalható légitársaságoktól függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – összességében ez nagyon alacsony a járatok teljes számához viszonyítva. A járattörléseket két körülmény befolyásolja: az egy nap több útvonalon közlekedő repülőgépek esetében a nap végére halmozott késések miatt az adott repülőgép utolsó járata már nem indul el, mert addigra a fogadó repülőtér bezár. A másik indok, hogy más repülőtereken nem tudják kiszolgálni az adott járatot munkaerőhiány miatt, így a gép nem érkezik meg Budapestre.

Az utasoknak érdemes folyamatosan figyelni az adott légitársaság információit, ha esetleg járattörlésre kerül a sor, időben tudjanak átfoglalni másik járatra.

Emellett a Budapest Airport honlapján is elérhető járatinformáció pontos adatokat nyújt a járatok várható érkezéséről és indulásáról, az esetleges késésekről vagy törlésekről.

Mivel az utasok a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot. Arról, hogy melyik légitársaságnak ki a földi kiszolgálója, itt található lista.

Később érkező bőröndök

Ez a jelenség légitársaságoktól függetlenül előfordul, hiszen az oka ugyanúgy egyes repülőterek földi kiszolgáló személyzetének hiányára vezethető vissza. Optimális esetben az induló állomáson hagyott poggyászok még aznap, egy másik járattal megérkeznek, de az is előfordulhat, hogy csak 1-2 napos késéssel jutnak el Budapestre. Ez az eset kizárólag érkező járatoknál fordul elő, a budapesti repülőtéren minden járat minden csomagja felkerült és fel fog kerülni az adott repülőgépre, legalábbis a Budapest Airport ezt ígéri.

A később érkező csomagszállításból adódó légitársasági kötelezettséget a 2027/97/EK rendelet szabályozza. Ebben az esetben az utasnak az adott légitársaság járatait kiszolgáló földi kiszolgáló elveszett poggyász szolgálatánál be kell regisztrálnia a csomagját, majd a csomag megérkezésekor a földi kiszolgáló vállalat beazonosítja a poggyász tulajdonosát és tartózkodási helyét, majd a légitársaság szerződött futárszolgálata az utas által megadott címre a poggyászokat kiszállítja.

Amennyiben az utas élni kíván vele, arra is van lehetőség, hogy maga jön ki a repülőtérre a csomagjáért, miután megkapta az információt, hogy az megérkezett.

Parkolás

A nyári időszak alatt mindenképpen javasolja a Budapest Airport, hogy utasai lehetőleg az indulás előtti napokban foglaljanak parkolóhelyet. A repülőtéri parkolókban összesen 4900 autó tud parkolni, azonban nyáron egyre többen utaznak, ezért célszerű online is foglalni.

Indulás előtti várakozás

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elvileg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő a check-in pultoknál a korábbi helyzetnek megfelelő.

Az utasbiztonsági ellenőrzés során a várakozási idő továbbra is maximum 10 perc,

ez a közlemény szerint a legjobb más európai repülőterekkel összehasonlítva. A repülőtérre való kiérkezést rövid távú járatok esetén továbbra is 2 órával korábban javasolja a repülőtér üzemeltető, a tengerentúli járatok esetén azonban érdemes korábban, akár 3 órával előbb kiérkezni a repülőtérre. Az önkiszolgáló poggyászfeladók segítségével a repülőtéri sorban állás elkerülhető, amennyiben az adott járat esetében ez a szolgáltatás elérhető.

A Budapest Airport ezzel együtt azt javasolja, hogy akik nyáron repülős utazást terveznek, mindenképpen számítsanak a fent említett esetleges fennakadásokra, és az utazásukat ennek figyelembevételével szervezzék.

A közlemény kitér a vasárnap éjszakai fennakadásokra is, a repülőtérüzemeltető elnézést kér azoktól az utasoktól, akik a vasárnap éjszaka történt lassú poggyászkirakodás miatt több órát várakoztak a repülőtéren. Mint írják, a vállalat levonta a tanulságokat, és a légitársasággal, valamint az érintett földi kiszolgáló céggel együtt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló helyzet a jövőben ne fordulhasson elő.

The post Budapestet is arcon csapták a reptéri problémák – tippek a fennforgások elkerülésére appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés