:

Rasszizmus miatt perli a Teslát több alkalmazott

Rasszizmus miatt perli a Teslát több alkalmazott

Tizenöt korábbi és jelenlegi afroamerikai alkalmazott perelte be a Teslát, amiért rendszeresen faji megkülönböztetésnek voltak kitéve a vállalat kaliforniai Fremontban található gyárában. A múlt héten benyújtott kereset szerint a munkahelyen rassziszta szidalmaknak, becsmérlő megjegyzéseknek és faji indíttatású zaklatásnak voltak kitéve, írja a Bloomberg.

A dolgozók azt állítják, hogy kollégáik gyakran használták velük szemben az N-betűs szót és más rasszista vagy diszkriminatív kifejezéseket. Ezek közé tartoztak például a „rabszolga” vagy az „ültetvény” szavak is, amelyeket a gyár munkakultúrája lefektetéséhez használtak. Ezen túlmenően a rasszista graffitikkel szemben sem léptek fel, amelyek a mosdófalakon, padokon, szekrényeken voltak jelen. Ezek között a Ku-Klux-Klanra utaló KKK rövidítés, valamint horogkereszt is megjelent. Ráadásul a kereset szerint a vezetőség is részt vett a zaklatásban.

Figyelmen kívül hagyták a problémával kapcsolatos ismételt panaszokat és jelentéseket, és megtorló intézkedéseket foganatosítottak a munkavállalókkal szemben, amiért jelentették és panaszt tettek a diszkrimináció ellen.

Az egyik volt dolgozó, Jasmin Wilson azt állítja, hogy munkatársai és vezetői szexuálisan és faji alapon zaklatták. A felettesei állítólag nem jelentették a diszkriminációs panaszokat, sőt megtorlásként olyan irányelveket fektettek le, ami kifejezetten ellene szólt. Egy másik alkalmazott, Nathaniel Aziel Gonsalves azt állítja, hogy kilenc év után rúgták ki hirtelen a Teslától, mert folyamatosan jelentette a vállalatnál tapasztalható faji megkülönböztetést.

A kereset szerint több esetben faji alapon tagadtak meg előléptetést, valamint sokszor a fizikailag legmegterhelőbb munkaköröket kapták a Teslánál az afroamerikai alkalmazottak. Az elmúlt időszakban számos pert indítottak a Tesla ellen, a munkahelyen tapasztalt, állítólagos faji megkülönböztetés és a munkahelyi zaklatás miatt.

Lányi Örs további cikkei A terhességet is kiszúrhatja az Apple új órájaErre mindig figyeljen, ha androidos mobilja van!Feltörték a brit hadsereg közösségi oldalait

The post Rasszizmus miatt perli a Teslát több alkalmazott first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés