:

Ma mindenki a forint ellen tombolt – mi állítja meg a vérengzést?

Tízórányi vérengzésen vagyunk túl a forint piacán, az árfolyam szinte óránként gyengült új történelmi rekordra. A 410-es euróárfolyamot nem értük el, egy hajszálon múlt. Az új mélypont: 409,68 forint.

Már reggel elindult a drámai gyengülés, a nap folyamán az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is történelmi rekordokat állított be a forint jegyzése – szinte óránként egy újabb, még gyengébb szinten, miközben a többi régiós deviza viszonylag nyugodtan viselkedett. A cseh korona inkább stagnált, a lengyel zloty kissé gyengült, de messze nem olyan mértékben, mint a forint.

405, 406, 407, 408, 409

Tíz óra után nem sokkal az euróval szemben 405 fölé gyengült az árfolyam, délre elérte a 406 forintos szintet, délután 1-re 406,5 forintig ment, kettőkor már 407 forintot kellett adni egy euróért. Délután 3 előtt elérte, majd gyorsan át is ugrotta a 408-as szintet, és nem volt még fél 4, amikor 409 fölé ugrott az árfolyam, majd pár perc alatt beállította az új csúcsot (mélypontot): 409,68 forinton az euróval szemben. Ugyanekkor a dollár/forint is új csúcsra ért 399,2 forintos szinten.

Ezt jövetően, a tőzsdezáráshoz közelítve kicsit megállt a gyengülés, és kicsit visszafordult az árfolyam, délután 6-kor egy euróért 407,1 forintot, egy dollárért 397,3 forintot kellett adni.

Mitől lenne jobb?

„Ahogy a korábbi mélypont, így a mostani is több dolognak köszönhető – adott gyorselemzést Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. – Továbbra is nagy a bizonytalanság a nemzetközi piacokon, és a recessziós félelmek is táplálják a befektetői pesszimizmust. Ebben az esetben pedig a legstabilabb eszközök felé fordulnak a piaci szereplők. A dollár éppen ezért nemcsak a forinttal, hanem az euróval szemben is erősödött.”

Az elemző ugyanakkor hozzátette, Magyarország-specifikus okai is vannak a forintgyengülésnek. „Bár a Magyar Nemzeti Bank a múlt heti kamatemelésével határozott üzenetet küldött a piacnak, hogy minden lépést megtesz az infláció leszorításáért, de ez egyelőre kevésnek látszik. A befektetők ingatagnak, kockázatosnak látják a magyar gazdaság helyzetét, ezzel összefüggésben a költségvetési és a folyó fizetési mérleg hiányának alakulását.”

Németh Dávid szerint kulcskérdés, hogy mikor sikerül megállapodnia Magyarországnak Brüsszellel az uniós pénzek folyósításáról, ez az egyik fontos tényező, amely visszafordíthatná és erősíthetné a forintot. Ehhez persze az is kell, hogy kedvezőbbé váljon a nemzetközi befektetői hangulat, azaz kockázatvállalóbbá váljanak a befektetők. 

A forint a múlt heti jegybanki szigorítás után közelében volt annak, hogy kijöjjön abból a gyengülő csatornából, amelyben több hónapja van. Ha ebből sikerül a következő időszakban kitörnie, akkor stabilizálódhatna az árfolyam, első körben a 390 és 405 forintos sávban. Ha viszont további gyengülés jönne, akkor a 410 forintos euró lehet a következő fontosabb lépcső.

Tíz fekete nap

Akit a tágabb és hosszabb távú kontextus is érdekel, az tekintse át a forint korábbi 10 legrosszabb napját 1991-ig visszamenőleg itt, a régiós devizákhoz képest mutatott alulteljesítésünk okát itt, Matolcsy György jegybankelnök – a forintot láthatóan megfékezni nem tudó – múlt heti lépéseit pedig itt.

The post Ma mindenki a forint ellen tombolt – mi állítja meg a vérengzést? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés