:
Breaking News

A kormány szerint a gázárak miatt gyengül a forint, növelik a magyar gázkitermelést

Az árfolyamokat a gázár mozgatja, ezért gyengül az euró a dollárral szemben, és ezzel együtt jár a forint gyengülése is, mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Hozzátette, hogy a folyamat oka a háború és az annak kapcsán bevezetett európai szakciók, valamint a háborús infláció, azonban a magyar gazdaság erős fundamentumokon áll.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy a magyar gazdaság erős alapokon áll, a költségvetés bevételei nőnek, és idén a bevételek nagy része alultervezettnek fog bizonyulni a büdzsében. Kiemelte, hogy a kormány midnent megtesz a költségvetés stabilizálása és a 2022-2023-as hiánycélok tartása érdekében.

Az infláció tekintetében Magyarország valamivel jobban áll, mint a térség országai, az árfolyam szempontjából pedig kicsit rosszabbul, fogalmazott.

A magyar államadósság a térség más országaival összevetve magasabb, ami minimálisan növeli a kitettségünket, ez tükröződik most vissza a devizaárfolyamokban is. Arra a kérdésre, hogy a kormánynak milyen eszközei vannak a forint erősítésére, Gulyás azt mondta: leginkább az, hogy meghatározzák, miért gyengül az árfolyam. Erre azt tudják mondani, hogy leginkább a gázár, ezért törekedeni kell az a gáztól való függetlenedésre, és a piacokra leginkább a beszerzési láncok hosszútávú biztonsága hathat megnyugtatóan.

Elmondta, hogy előrehaladtak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a helyreállítási alapról, és a kormány múlt héten hivatalosan is válaszolt az uniós felvetésekre, négy fontos ponton el is fogadták a bizottság álláspontját:

Magyarország nem csupán az EU-s közbeszerzéseknél, hanem a nemzeti megrendeléseknél is 15 százalék alá csökkenti az egy ajánlattevős közbeszerzéseket.A korrupciós büntetőügyekben az ügyészséggel szemben legyen helye bírósági jogorvoslatnak.A kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően időt hagynak a társadalmi konzultációra, igyekeznek csökkenteni a gyors törvényalkotást.Az uniós források egy részét a lehető legszélesebb körű energiafüggetlenség elérésére kell fordítania a kormánynak.

Utóbbiról kifejtette: a kormány 1,5 milliárd köbméterről legalább 2 milliárdra növeli a hazai gázkitermelést új technológiák telepítésével. Az ország energiaszükséglete 8-10 milliárd köbméter között van. Folyamatban van a jelenleg 3 gigawatt naperőmű-kapacitás kibővítése, 2023 végére megduplázódhat a kapacitás.

Gulyás Gergely kiemelte: folytatódik az utóbbi tíz év konzervatív költségvetési politikája, és a kormány célja az Európai Bizottsággal való mielőbbi megállapodás. Az uniós forrásokból fedezik majd a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremeléséhez szükséges forrásokat.

Csütörtökön kora délután, egy órával a Kormányinfó után 411 forint körül stabilizálódott az euró árfolyama, miután a jegybank egy héten belül másodszorra jelentősen megemelte az alapkamatot.

The post A kormány szerint a gázárak miatt gyengül a forint, növelik a magyar gázkitermelést appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés