Július 4-én hajnalban több hónapnyi kitartó és szisztematikus munka után Maróti Tamás egy korábban ismeretlen földsúroló kisbolygót fedezett fel, ezzel ő lett az első hazai amatőrcsillagász, aki kisbolygót, rögtön egy különlegeset talált saját távcsövével. Portálunk kérésére megírta a nevezetes felfedezés történetét.

Mindig is szerettem volna felfedezni valamit az égbolton, mint a régiek. Sokáig úgy gondoltam, hogy a mai világban, amikor szisztematikus kereső programok futnak profi távcsöveken, erre már nem lesz lehetőségem. Azután 2021-ben, miután megvettem az első hűtött CMOS kamerámat a 250-es Skywatcher Newtonra, nem tudtam megállni, hogy ne próbálkozzam kisbolygókereséssel. Némi kísérletezgetés után arra jutottam, hogy földközeli kisbolygók felfedezésére van a legnagyobb esélyem, de ehhez fejleszteni kell a technikát.

A felfedezést lehetővé tevő műszeregyüttes, a távcső primer fókuszába szerelt kamerával.

Hosszas tervezgetés után a választásom egy Celestron RASA 11 (Rowe-Ackermann Schmidt Astrograph) távcsőre esett. Ennek 28 cm-es átmérője elég nagynak látszott a feladathoz, az f/2,2 fényerő meg a nagy látómezőt biztosította. Egy ilyen nagy látómezejű távcsőre persze a legnagyobb kamera sem elég nagy, de azért egy ZWO ASI 6200MM a maga full-frame szenzorával és hűtésével már számottevő lesz. A két műszer együtt 2,2×3,3 fokos látómezőt ad ki. Ezt az összeállítást úgy használom, hogy egy adott területről 60 db 40 másodperces képet készítek. Ez a 40 percnyi anyag végül is 50 perc alatt jön létre, mert a letöltési idő is hozzáadódik, továbbá a bolygatás ideje is. A képek feldolgozását úgy végzem, hogy míg a távcső a következő sorozatot készíti, nekem 50 percem van az előző feldolgozására. Ehhez a Tycho nevű program Synthetic Tracker funkcióját használom, amely úgy működik, hogy egy adott égbolt részről sok, rövidebb expozíciós idejű felvételt készítünk, amit a program úgy rak össze, hogy a kisbolygó mozgását veszi figyelembe, vagyis a kisbolygó állni fog a képen, a csillagok húznak csíkot. Így jóval halványabb kisbolygó is észrevehető lesz.

Így történt ez a felfedezett kisbolygó esetében is 2022. július 4-én hajnalban. Az utolsó képsorozat fél háromkor ért véget. A 60-ból 5 képet el kellett dobnom, mert a szél megrázta a távcsövet, a bemozduló csillagok meg esetleg hamis nyomot generálnának. A lefuttatott keresés a lassú kisbolygókra nem mutatott semmit, elindítottam a gyorsakra keresést, és alig vártam, hogy vége legyen, olyan álmos voltam már. És akkor ott a szemem előtt egyszer csak megjelent a program válasza az ismeretlen mozgó objektumról.

A Tycho navigátor ablaka, benne a harmadik sorban az azonosítatlan, nagy sebességű objektum. A jobb oldalon a zöld (High) jelzés azt jelzi, hogy a beépített ellenőrző rutinok nagyon valószínűnek találták az objektum kisbolygó létét. Az első két találat már ismert kisbolygókra vonatkozik.

A szoftver nem tudta ismert kisbolygóval azonosítani a nagy sebességű (9,35 ívmásodperc/perc) objektumot. Az égitest fényessége itt még nem látszott, de később kiderült, hogy kb. 18,8 magnitúdós volt, bár a későbbi, nagyobb távcsővel készült pontosabb mérések inkább 19,5 magnitúdósnak mutatták. Az alábbi kép a kisbolygó mozgására optimalizált képet mutatja, a környező csillagok képe az elmozdulás miatt vonallá torzul.

Középen a célkeresztben a 2022 ND halvány fénypontja a felfedezést eredményező összegképen.

Ekkor már hajnalodott, tehát ellenőrző mérésre, új adatgyűjtésre nem volt lehetőség. Elvégeztem néhány ellenőrzést. Látta-e már valaki előttem? Nem műhold-e? Nem műszerhiba-e? Miután ezeket rendben találtam, ellenőriztem, hogy esetleg egy NEO-t (Near Earth Object, földsúroló égitest) találtam. Az ellenőrző oldal azonosította a paraméterek alapján, hogy valóban NEO, ezek után beküldtem az észlelést a Minor Planet Centernek, majd aludni tértem. Persze túl izgatott voltam, így egy rövid 4 órás alvás után már ismét a gép előtt ültem. Akkor már láttam, hogy Amerikában valaki szintén észlelte, és később még két másik obszervatórium is megerősítette, hogy ezúttal egy valódi szikladarab került a cső végére.

Másnapra már 38 észlelés jött össze összesen 10 obszervatóriumból. A szép adatmennyiség elegendő volt ahhoz, hogy kiderüljön, egy Amor típusú kisbolygót kaptam el. Ezek a földpályán mindig kívül maradnak, tehát az ütközés lehetősége nem áll fent. De napközelben elég közel tudnak jutni, naptávolban viszont a Mars pályáján is túlra kerülnek. Dél felé aztán megérkezett a bejelentés a Minor Planet Centertől, hogy megkapta az előzetes jelölést, ezentúl 2022 ND lesz a neve.

A 2022 ND jelű földközeli kisbolygó pályája (fehér ellipszis) a belső bolygók között. (NASA/JPL)

Az azóta pontosított pályaelemek alapján a kb. 40 méter átmérőjű szikla Nap körüli keringési ideje 2,95 év, legkisebb naptávolsága 1,031 CsE, lehetséges legkisebb földtávolsága 2,3 millió km, így ütközéstől nem kell tartanunk. A mostani közelítés során már június 27-én elérte legkisebb távolságát 3,1 millió km-re bolygónktól, akkor jó másfél magnitúdóval fényesebb volt, mint felfedezése idején, de a nyári Tejút sűrű csillagmezeje elrejtette a keresőprogramok elől. Sajnos most már gyorsan távolodik, és halványodik, és hamar túl lesz azon a fényességhatáron, amire a felszerelésem képes. Utána a nagyobb obszervatóriumokban van minden reménység, mert minél hosszabb pályát sikerül kimérni, annál pontosabbak lesznek a pályaelemek, és akkor lehetőség lesz nagy távcsövek archívumában is vadászni rá.