:

Kijjebb költöznél? Ilyen lakásárakra számíts

Legdrágábban az északnyugati régióban lehet lakáshoz jutni, átlagban 800 ezer és egymillió forint közötti négyzetméterárért. Budapesti agglomerációs körkép

Az elmúlt félévben is folytatódott az ingatlanok drágulása a Budapest környéki településeken, ahol 2022 első felében átlagosan 10 százalékos volt az áremelkedés 2021-hez képest – írja a Duna House Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Minden tizedik 100 millió fölött

A Pest megyei adásvételek közel 10 százaléka már 100 millió forint feletti ingatlanárat mutatott az első félévben. A legfőbb vásárlói motivációt továbbra is az otthonteremtési célok – a nagyobb ingatlanba költözés, valamint az első lakás vásárlása – adják, a dráguló hitelek azonban csökkenthetik a keresletet.

A sorrend

2022 első félévében az északnyugati szektorban voltak a legdrágább települések: Nagykovácsiban, Ürömön és Szentendrén is 800 ezer és egymillió forint közötti, átlagos négyzetméterárakkal lehetett már találkozni. Szentendrén 2021-hez képest 27%-os volt az áremelkedés mértéke. A második legdrágább agglomerációs terület a nyugati szektor (például Törökbálint, Biatorbágy, Budaörs), a következő az északi szektor (Csömör, Dunakeszi, Fót, Vác), ahol 2021-hez képest 5%-kal emelkedtek az ingatlanárak. A keleti szektorban Gödöllőn, Veresegyházán vagy Pécelen már 500 ezer forint körüli négyzetméteráron is lehet ingatlanhoz jutni. A déli szektorban több településen is átlagon felül emelkedtek a négyzetméterárak, Szigetszentmiklóson és Dunaharasztiban 20–21 százalékkal kerül többe az otthonteremtés.Alacsonyabb ár várja az érdeklődőket délkeleten, ahol a 6 százalékos emelkedéshez képest még mindig 500 ezer forint alatti négyzetméteráron volt elérhető ingatlan az idei év első felében.

A főváros agglomerációs területén, elsősorban Pest megyében 2022 második negyedévében a Duna House tranzakciós adatai alapján az eladott ingatlanok 19 százaléka 40–50 millió forint között, 36 százaléka 50 millió forint feletti áron talált új tulajdonosra.

A legnépszerűbb lakásméret a 60–80 négyzetméter közötti kategória volt, de hasonló arányban, 21 százalékban választották a vásárlók 80–100 négyzetméteres ingatlanokat.

The post Kijjebb költöznél? Ilyen lakásárakra számíts appeared first on Forbes.hu.