:

Az Átrium már majdnem feladta, de egyelőre mégsem zárnak be

Az Átrium már majdnem feladta, de egyelőre mégsem zárnak be

Közösségi oldalán jelentette be az Átrium független színházi társulat, hogy meghirdeti a tizedik évadot, hamarosan megnyitják az augusztus-szeptember-októberi jegyeket, vette észre a Szabad Európa.

Az Átrium Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint mégis tudják folytatni a működésüket az utóbbi napokban összegyűlt adományoknak köszönhetően. Mint írták, az Átrium nézői az elmúlt nagyjából egy hétben olyat tettek, amit rág látott az ország kulturális élete: összefogtak, nem felszólításra, hanem maguktól.

„Érezhető erő jelent meg a városban, amely, úgy tűnik, még akár képes lehet arra is, hogy megmentsen egy színházat.

Nem gondoltuk, hogy az Átrium kényszerű bezárásának lehetősége pár nap alatt több ezer embert és sok millió forintot mozgat meg

a tikkasztó nyár, az uborkaszezon kellős közepén. Nem gondoltuk, hogy a világ minden szegletéből kapunk üzenetet és pénzt a folytatásra.”

Üzlet Gólya Ágnes 6 perc olvasás
„Egyedül maradtunk” – az Átrium legnagyobb támogatója csalókról, pofapénzről és a járhatatlan középútról
A jó élet Forbes 1 perc olvasás
Bezárhat a budapesti színház, többen is a felmondási idejüket töltik

Mi is írtunk a héten arról, hogy a támogatási rendszer kiszámíthatatlansága miatt számos független színházi társulat, például az Átrium került kilátástalan helyzetbe. Az Átrium július elsején közölte, hogy hamarosan kénytelenek lesznek bezárni.

A színház nem hirdetett gyűjtést, ennek ellenére július 7-én estig több mint negyvenmillió forint adomány érkezett hozzájuk a közönségtől, és ebben nincsenek benne a vendéglátósok összefogásából származó adományok. Július 7-én több mint harminc helyen – kávézókban, éttermekben, kereskedésekben, vállalkozásokban – a bizonyos termékek után befolyt bevételt felajánlották az Átrium támogatására.

Mennek tovább, ugyanúgy

A színház azt írta: noha jelenleg nincs meg rá a biztos fedezet, bízva az elért eredményben és támogatóikban, meg fogják hirdetni az Átrium tizedik évadát.

Hamarosan megnyitják az augusztus-szeptember-októberi jegyeket.

„Hogy mit ígérünk a továbbiakra? Ugyanazt, amit eddig. Ugyanazt a műsorpolitikát, ugyanazokat az elveket, ugyanazt a művészi színvonalat, mint eddig, ugyanúgy csakis a saját, vagyis művészeink szabadságára alapozott előadásokat, kritikusan, a magunk stílusában, a magunk humorával. Ahogy szoktuk. Veletek együtt. Meglátjuk, ez mire és meddig elég, meglátjuk, hogy ez az erő képes-e fenntartani ezt a szövetséget. Rajtunk és rajtatok nem fog múlni” – írták a Facebookon.

Hozzátettek: a színház működtetéséhez évente több száz millió forintra van szükség, de ezt elsősorban nem közönségüktől várják, hanem azoktól, akik a kultúrára szánt közpénzek felett döntenek.

The post Az Átrium már majdnem feladta, de egyelőre mégsem zárnak be appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés