A digitális nomád életstílus nem csak a húszas éveikben járó backpackereké. Mióta a pandémia átrendezte a munka- és oktatás tradícióit, egyre több család dönt úgy, hogy a gyerekekkel együtt nyakába veszi a világot. A pszichológusok szkeptikusak, de nem pesszimisták.

Hogy néz ki egy digitális nomád? Többségünk valószínűleg egy húszas éveiben járó backpackerre asszociál, aki a tengerparti kávézóban, felcsapott laptoppal üldögél, jobb kezével távmunkát végez, a ballal meg blogol. Ha befejezte a munkát (amit bármikor befejezhet, hiszen független szabadúszó), hóna alá csapja a jógamatracot, vagy megnézi a helyi hostel aznapi buliját, és Livin’ La Vida Loca, amíg újra laptop elé nem szólítja a kötelesség. Aztán mihelyst betöltötte a 30-at, szépen letelepedik, családot alapít, és maximum egyhetes nyaralásokat vállal be, hiszen se a munkája, se a családi állapota nem engedne már többet. Nosztalgiával gondol vissza ifjúkori útkereső kalandjaira, de esze ágában sincs már visszatérni ehhez az életformához.

Na, ezt a sztereotípiát igyekszik megdönteni a BBC friss cikke, amiben a 38 éves Joel Young és 39 éves felesége, Jenna Young mesélnek arról, hogyan töltenek évi hat hónapot utazással úgy, hogy három gyereküket is magukkal viszik. Sztorijuk nem egyedi eset: a Lonely Planet és a Fiverr nevű, szabadúszóknak szóló online piactér legutóbbi kutatása alátámasztotta, hogy egyre több család választja ezt az életformát. Nagy részük még csak nem is szabadúszó, hanem stabil munkahellyel rendelkezik − a covid óta a munkaadók sokkal rugalmasabbak a munkavégzés helyét illetően, a szülők pedig nagyobb bizalmat szavaznak a tradicionálistól eltérő oktatási módszereknek.

Értsd: nem az a lényeg, hogy honnan, hanem az, hogy milyen minőségben dolgozol és tanulsz.

Ha pedig ez rendben van, kutyát sem érdekli, hogy a Fülöp-szigetek parti hintaágyában, a norvég fjord tetején, vagy egy belvárosi irodában üldögélsz. A kutatásban egyébként 67 ország 1400 emberét kérdezték meg, amiből 54 százalék nevezte magát „bárhonnan dolgozónak”, és 70 százalékuk mondta el, hogy a gyerekét is magával viszi. Kétség sem fér hozzá: új életstílus van kialakulóban.

A kutatásban résztvevők több mint fele dolgozik rugalmas helyszínről, és 70 százalékuk a gyerekét is magával viszi.

Több kaland, kevesebb iskolapad

A pandémia előtt jóval kevesebb család engedhette volna meg magának a digitális nomád életet”

− mondja el a Lonely Planet szerkesztője, Sarah Stocking. A vírushelyzet ugyanis megmutatta a szülőknek, hogy a távoktatás nem ördögtől való dolog, a technológiai kütyük okos használata pedig mankót adhat mind a családi élet, mind az utazások, mind a munka és a tanulás menedzseléséhez.

Na de a szülők perspektívája csak a történet egyik fele: a szakértők szkeptikusak azt illetően, hogy a gyerekek életére milyen hatást gyakorol a sok utazás. A szülők általában a nyelvtanulás, a kíváncsiság, a reziliencia és az alkalmazkodóképesség fejlődésével érvelnek, a pszichológusokat viszont aggasztja az állandóság hiánya mind az emberi kapcsolatok, mind az otthon meglétének tekintetében. A mérleg két oldala összességében mégis csak egy szintre hozható: ha a távmunkát választó családok a lehetséges buktatók ismeretében, tudatosan tervezik meg a mindennapokat, csökkenthetők a kockázatok.

Így van ez a korábban említett Young családnál is: Jenna precíz útitervei a három gyerek tanulmányait is magukba foglalják. Úgy gondolja, az utazás során többet tanulhatnak a srácok, mint a tanteremben, hiszen nem tankönyvből, hanem saját tapasztalataik útján szerzik meg azt a tudást és képességeket, amikre szükségük lesz az életben. Ebben Lucy Alexandra Spencer utazásoktató (igen, van ilyen!) is egyetért:

Részben azért csinálod ezt, hogy megtanítsd a gyerekeid szabadon gondolkodni. Megtapasztalhatják, hogy a világ egy nyitott, lehetőségekkel teli hely. Te pedig megtapasztalhatod, hogy a tanulás egy soha véget nem érő folyamat.”

Még tovább megyünk − sok család már egészen kisbabakortól viszi magával a gyerekeket, mondván: sosincs elég korán ahhoz, hogy a kicsik nyitottságot, nyelveket tanuljanak és a sajátjuktól eltérő kultúrákkal találkozzanak. Ezt a nézetet osztja egyébként a Világjáró család is, akik egy korábbi interjúban meséltek kisfiukról, aki négy év alatt már 40 országban járt.

+ 7 kép a galériában + 7 kép a galériában Fotók a Young család utazásairól. (10 kép) Kell az állandóság

Bár a folyton úton lévő család képe idilli, a pszichológusok nyugtalanok. Dr. Jody LeVos gyermekfejlődési kutató szerint a rutin és a stabil kapcsolati háló hiánya nehézségeket okozhat , még akkor is, ha sok különböző emberrel ismerkednek meg a gyerekek az utak során. Hiszen hiába a sok kapcsolat, ha egyik sem hosszú távra szóló.

A kisgyerekeknek különösen nagy szükségük van az ismerősség érzésére. Ennek a kialakulását azonban nagyban nehezíti a különböző időzónák, különböző környezetek és társas interakciók folyamatos váltogatása”

− mondja el LeVos. Spencer hozzáteszi: egy átlagos iskoláskorú gyereknek legalább egy olyan szülőre van szüksége, aki a teljes idejét a tanulmányai támogatására tudja szentelni (vagy, ha erre nincs lehetőség, érdemes dadust fogadni, aki tanul a gyerekkel).

A megkérdezett családok nagy része egyébként szem előtt tartja ezt a veszélyt, és saját stratégiát dolgozott ki a gyerekek tanulmányainak menedzselésére. Van olyan pár, akik felosztják egymás között a gyereknevelés és a munka óráit, mások dadussal együtt utaznak, és arra is ügyelnek, hogy bárhol járnak, a napi rutin megmaradjon a kelés és a fekvés idejét tekintve. Egy másik család utazópartnereket, lehetőleg más digitális nomád családokat keres, akikkel az élmények megosztása mellett állandó barátságokat is kialakíthatnak a gyerekeik.

A kisgyerekeknek különösen nagy szükségük van az ismerősségre és az állandóságra, legyen szó lakhelyről vagy barátokról.

A Young család a gyerekek életkorához alakította a kirándulások hosszát. Most, hogy a legnagyobb fiú elmúlt 14, a féléves utazásokat két hónaposra redukálták, így a gyerekek aktívan részt vehetnek az iskolai- és sportprogramokban.

„Abban a korban járnak, amikor hosszan tartó barátságok alakulnak ki, és amikor több időt szeretnének a barátaikkal tölteni. Ha három-négy hónapot utazunk egy évben, megnehezítjük a dolgukat. Ezért döntöttünk úgy, hogy rövidebb utakat szervezünk, ezzel több szabadságot és rugalmasságot biztosítva nekik”

− mondja el Young.

A Lonely Planet szakértője azt javasolja: aki digitális nomád életre vágyik, és a családját is magával vinné, inkább hosszabb egy helyben tartózkodással tervezzen. Az egy-két hetes kirándulások ideje lejárt, ha viszont több hetet, akár hónapot maradunk egy állomáson, könnyebben alakít ki a család saját, helyi rutinokat, kapcsolatokat. Szintén elengedhetetlen, hogy az utazócsaládok tudatosan, a lehető legnagyobb rugalmassággal készüljenek a gyerekek különböző életszakaszaira. Youngék példájából jól látszik, hogy ami kiskorban működik, az kamaszként talán már kevésbé, így évente érdemes újragondolni a kirándulások szerkezetét.

The post 5 éves korára már sokat láthat, de mit ér, ha nincs egy állandó barátja se? appeared first on Forbes.hu.