:
Breaking News

Mégsem csak magán spórol a kormány

Mégsem csak magán spórol a kormány

„A kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást, 10 százalékkal csökkentették a tárcák költségvetését, ami idén 581 milliárd megtakarítást hoz.” – az igazságügyi minisztérium igyekezett így megmagyarázni a múlt héten azt, mire gondolt valójában a tárca vezetője, Varga Judit, amikor egy előadásában arról beszélt, hogy a költségvetésben „nagyon nagy megszorítások vannak.” Mindezek után jelent meg hétfőn a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyből kiderül, min spórol a kabinet, és világossá vált: a megszorítások nagyon is érintik a családokat.

Összességében a költségvetési előirányzatokból mintegy 152 milliárdot vesznek vissza. Emellett a tárcáktól nem részletezett módon elvonnak összesen 415 milliárd forintot.

Az elvonások többségét „egyéb működési célú kiadások” cím mögé rejtették, ami azt sejteti, mintha a támogatásokat nem, csak a folyósító rendszerek működési költségeit érintenék a megszorítások. Több esetben viszont akkora összegről van szó, ami inkább arra utal, hogy magát a támogatásokat is visszavágták. Az idén például a nagycsaládosok autóvásárlására 12,5 milliárdot szántak, ehhez képest most ezen a területen 3 milliárdos elvonásról döntöttek. (Itt érdemes megemlíteni: a globális ellátási nehézségek miatt a hétszemélyes autókat is szinte lehetetlen átvenni december 31-ig, ami a támogatás igénybevételének egyik feltétele.) „Egyéb működési célú kiadások” címszó alatt 100 millióval csökkent az a keret, amiből a fiatalok jogosítványszerzését segítették elő. A fiatalok jogosítványának támogatására idén 1,1 milliárd forintot irányzott elő a kormány, ennek kevesebb mint 10 százaléka a mostani elvonás. Ennél jóval nagyobb mértékben, csaknem felével csökken a GYES-en, GYED-en lévők diákhitelének támogatása, az idei 440 milliós előirányzathoz képest 200 millió forintot zárolnak.

A nadrágszíjhúzás, a költségvetési előirányzatok csökkentése a Paks II. Zrt.-t érinti legsúlyosabban, hiszen a tervezett új atomerő projektcégétől 100 milliárd forintot vonnak el. Az idei költségvetésben mintegy 270 milliárd forintos tőkeemelést terveztek be Paks II. számára, amiből többek között az idén megvalósuló beruházásokat, a tervezést és más költségeket fizettek volna. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyan a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy szeptembertől indulhatnak a két új blokk építési munkálatai, ám ennek vajmi kevés a jele. Számos engedély hiányzik, közbeszerzések sem indultak el, valamint az orosz-ukrán háború miatt a generálkivitelező orosz Roszatom, valamint a finanszírozó pénzintézet, a Vnyesekonombank helyzete is vitatható. A kormány azzal, hogy a tervezett beruházási célú tőkeemelés mintegy harmadát elvonja, igazolja: korántsem állnak olyan jól a dolgok az egyébként is nagy csúszásban levő új atomerőmű körül, mint azt a fő külügyér beharangozta.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 12 milliárd forintos elvonása, az Eximbank idén tervezett tőkeemelésének 10 milliárd forinttal való kurtítása, valamint az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány működési célú kiadásainak 3 milliárd forintos vágása ezen intézmények munkáját alapvetően nem befolyásolja.

(Belföld)

Hirdetés

Cimkék

Keresés