:

Robotzsaruk és Vasemberek bevetésén dolgozik Dél-Korea

Robotzsaruk és Vasemberek bevetésén dolgozik Dél-Korea

A dél-koreai rendőrség (NPA) 2050-re teljesen átalakítaná a szervezetét, úgy hogy a járőrök helyét átvegyék a mesterséges intelligenciával működtetett gépek. A tervek szerint robotrendőrök, önvezető autók és a Vasember páncélhoz hasonló, testmozgást segítő exoszkeleton ruhák bevetésén is dolgoznak, írja a Korea Herald.

A rendőrség jövőképe 2050-ig elnevezésű program célja, hogy az emberi tényezőkön túllépve a mesterséges intelligencián és a tudományos felfedezéseken alapuló megközelítés felé mozduljon el a bűnüldöző szervek háttere. Az egyik tervezet arra szolgálna, hogy egy olyan integrált operációs rendszert hozzanak létre, amely a bűncselekmény helyszínére küldött rendőrök támogatására és irányítására szolgálna.

Ennél is érdekesebb azonban a Vasember rendőrségként (Iron Man Police) hivatkozott projekt, amely a rendőrök testi erejét növelő ruhák kifejlesztését célozná meg, amelyek ráadásul Tony Stark páncéljához hasonlóan saját, tanácsadásra képes mesterséges intelligenciával rendelkeznének.

Az ehhez szükséges technológiát 2027-re tervezik kifejleszteni. Ugyanezt a dátumot szabták meg az autonóm járőrkocsik és a repülő járművek bevezetésének határidejeként. A hosszútávú vízió az, hogy a rendőrök távmunkában dolgozhassanak, a bűntettek helyszínére pedig automatizált járőrkocsikat küldjenek, amelyek képesek nyomkeresésre, valamint adatrögzítésre és annak továbbítására is.

Az NPA egy Meta NPA iroda létrehozását is tervezi, amely a metaverzumhoz hasonló platformokon elkövetett kiberbűncselekmények után nyomozna. A kiterjesztett valóságban a tervek szerint avatarok segítségével járőröznének a rendfenntartók. Ezen sci-fibe illő tervek kivitelezéséhez elengedhetetlen az ügynökség teljes átszervezése, melynek jegyében új, a tudományos kutatásra és képzésre összpontosító részlegek létrehozásán dolgoznak az ázsiai országban.

Lányi Örs további cikkei Itt a jövő: netezéssel fűthetnek a dániai lakosokAz informatikusok kivándorlását okozhatja a katatörvényA Twitter beperelte Elon Muskot

The post Robotzsaruk és Vasemberek bevetésén dolgozik Dél-Korea first appeared on 24.hu.