:
Breaking News

Mégsem kell rá tíz évet várni: elárulták, mennyiért vettünk rakétákat az augusztus 20-i tűzijátékra

Az idei programsorozat teljes költségeiről még mindig nem tudni semmit.

Az Átlátszó tegnap még arról írt, hogy június végén, közadatigénylésben kérte ki a Párbeszéd Magyarországért az idei augusztus 20-i tűzijáték előzetes költségbecslését, valamint a négynapos programsorozat előzetes költségbecslését.

Ahogy a cikk is írja, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) erre úgy reagált, hogy „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános”.

Az MTÜ hétfő délután közleményt juttatott el a Forbes.hu-hoz. Ebben arra hivatkozva állítják, hogy tegnap „félrevezető cikkek jelentek meg az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékkal kapcsolatban”, mert „az MTÜ-höz érkezett közérdekű adatigénylés a tűzijáték előzetes költségbecslését kérte”. Szerintük ez már azért sem releváns, mert az év első felében beszerezték az idei tűzijátékot.

„A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával” – írják.

A fenti összeg, mint az MTÜ is kiemeli, csak a rakéták beszerzési áráról szól, a programsorozat teljes költségeiről nem írnak semmit.

2021: kb. 12 milliárd forint

Tavaly szintén közadatigényléssel tudta meg az Átlátszó, hogy 2021-ben közel 12 milliárd forintba kerültek a hírhedt guruló turulmadaras, aranyozott Szent István-szobros augusztus 20-i programok. Akkor az MTÜ az adatigénylés benyújtása után három és fél hónappal válaszolt csak a lapnak.

2022: 32 perc durrogtatás

A kormány korábbi ígéretei szerint Európa legnagyobb tűzijátéka lesz az idei augusztus 20-i, 32 percen át tartó durrogtatással. A Szent István-napi programsorozat biztonságos lebonyolítására külön operatív törzs alakult, a múlt héten ülésezett először.

The post Mégsem kell rá tíz évet várni: elárulták, mennyiért vettünk rakétákat az augusztus 20-i tűzijátékra appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés