:

Novák „alaposan megvizsgálta”, majd aláírta a katatörvényt

Novák „alaposan megvizsgálta”, majd aláírta a katatörvényt

Az új jogszabály miatt ma is tiltakoztak a fővárosban. A kisadózók csak magánszemélyektől fogadhatnak be számlát.

„Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható” – jelentette be Facebook-oldalán Novák Katalin államfő.

Az új szabályozás értelmében sokkal kevesebben választhatják majd a kedvező és egyszerű adózási formát. Sok százezren kénytelenek emiatt más adózási formára áttérni, ami többlet bevételhez juttathatja majd a komoly hiánnyal küzdő költségvetést. A kormány a lépést azzal indokolta, hogy a háborús helyzet miatt nem engedheti meg magának az ország, hogy a nyugdíjkassza megboruljon (a katások kevesebb járulékot fizettek) és hogy sokan bújtatott foglalkoztatásra használták ezt az adózási formát (katás vállalkozóként foglalkoztattak embereket bejelentés helyett).

A katatörvény elleni tüntetők ma reggel Budapesten – a jogszabály elfogadása előtt. A törvény sok futárt is érint. Fotó: Szalai Péter

A törvényt a fideszes parlamenti többség érdemi konzultáció nélkül, egy nap alatt tolta át és fogadta el a Parlamentben, Novák aláírásával pedig életbe is léphet szeptembertől. A törvény miatt a múlt héten és ma is volt tüntetés Budapesten és pár vidéki helyszínen is.

The post Novák „alaposan megvizsgálta”, majd aláírta a katatörvényt appeared first on Forbes.hu.