:

Olvad a kifutópálya a brit légierő bázisán

Olvad a kifutópálya a brit légierő bázisán

A brit királyi légierő egyik legnagyobb légibázisán leállították a ki- és bemenő forgalmat, miután a nagy hőségben olvadni kezdett a kifutópálya, írja a Skynews. Az RAF Brize Norton személyzete az ilyen esetekre is felkészült, és a hírek szerint a járatokat egy közeli helyszínre irányítják majd át.

Ebben az extrém melegben a repülésbiztonság továbbra is elsődleges prioritásunk, ezért a repülőgépek – egy régóta létező biztonsági tervnek megfelelően – alternatív repülőtereket használnak. Ez azt jelenti, hogy az incidens nem befolyásolja a RAF működését

– jelentett ki a brit királyi légierő szóvivője a Gizmodónak.

Mint arról korábban is írtunk már, Európa mellett az Egyesült Királyságot is különösen kellemetlenül érintik a hőhullámok, napjainkban sorra dőlnek meg a melegrekordok az országban. Hétfőn például 37,5 Celsius-fokot mértek Londonban, amely rögtön az év legmagasabb rögzített hőmérséklete lett. Kedden pedig akár 40 Celsius-fok is lehet majd – ami miatt vörös szintű hőségriasztás van érvényben. A Met Office vezérigazgatója, Penny Endersby elmondta: ez az első alkalom, hogy 40 Celsius-fokos hőmérsékletet vetítenek elő, a korábbi rekordot jelentő legmagasabb hőmérséklet 38,7 Celsius-fok volt, még 2019-ben.

Lányi Örs további cikkei Putyin kivégezte a kriptovalutákat OroszországbanÚjabb halálos vírus ütötte fel a fejét AfrikábanAz átállás végeztével is akadozik a Vodafone-os ügyintézés

The post Olvad a kifutópálya a brit légierő bázisán first appeared on 24.hu.